“Hunyadi-Kóbor Zita vagyok, 20 éves, a Bárczi harmadéves logopédus hallgatója. Jelenleg vidéken, Csornán élek a családommal, Budapesten pedig egy egyházi kollégium lakója vagyok.”– mutatkozik be
Rajzolni jó. A gyerekek nagyrésze tudja ezt. Legalábbis a kamaszkor előtt még a legtöbben szeretünk rajzolni, festeni, papíron alkotni. Milyen remek, hogy ezt kihasználva lehetőségünk
A novemberben ITT megjelent, Gehri Szilviával készült cikk alapján most hosszabban beszélgetek a szakemberrel. A beszélgetés célja, hogy bemutassuk, milyen a gyógypedagógiai ellátás a szomszédos
Nemrégiben Krausz Pirossal és az ékszerkészítés csodálatos élményéről beszélgettünk a Bárczium új cikk-sorozatának keretein belül. Virtuális kiállításunk második állomásán azonban egy teljesen új művészeti ágazat
Az egyetemi tanulmányainkat nagyban megszínesíthetik az önkénteskedés által szerzett élmények. Nagyszerű szakmai tapasztalatra tehetünk szert, ha már a képzésünk alatt gyerekekkel foglalkozunk. Sokunkban felmerülhet a
Eljött az év egyik legszebb időszaka: a karácsony. Ilyenkor elönt minket az ajándékozási láz, szeretteinknek, családtagjainknak, ismerőseinknek próbálunk mosolyt csalni az arcára a karácsonyi ajándékainkkal.
A világ attól tökéletes, hogy nem vagyunk egyformák. A világnapok pedig arra valóak, hogy ezt a csodálatos diverzitást megünnepeljük! December harmadika a fogyatékossággal élő személyek
„A lehetőségem itt és most van meg ahhoz, hogy sikeres jövőt építsek magamnak.” Már számoljuk a napokat a közelgő vizsgákig, hamarosan itt a december, ami
Sokszor írtam már arról, hogy mennyire nagy csodálója vagyok a művészetnek. Számomra egyszerűen lenyűgöző, hogy mennyi mindent elárul egy-egy alkotás arról, aki azt készítette: megismerhetjük
A tartós betegséggel élő gyermek útját éppúgy beárnyékolhatja a kirekesztődés veszélye, mint a speciális igényű gyermekekét. A World Diabetes Day alkalmából és a cukorbetegségben érintett