A felvidéki gyógypedagógiai ellátás bemutatása
A novemberben ITT megjelent, Gehri Szilviával készült cikk alapján most hosszabban beszélgetek a szakemberrel. A beszélgetés célja, hogy bemutassuk, milyen a gyógypedagógiai ellátás a szomszédos ország magyar lakta területein.
Mit gondolsz, mitől lesz jó egy gyógypedagógus?
Mindenképp szeretném kiemelni, hogy szerintem a motiváció kulcsfontosságú szerepet játszik a megfelelő szakmai munka elvégzésében. Ezzel elkerülhető a korai kiégés, illetve a mi helyzetünkben itthon nincs sok választás. Nagyon kevés szakember és intézmény van, így gyakran olyan akadályokba ütközök, ami nagyon könnyen el tud tántorítani, de ilyenkor igyekszem arra koncentrálni, hogy miért is választottam mindezt. A segítési szándék, és a feltétel nélküli elfogadás egyaránt fontos, még akkor is, ha az utóbbi néhány esetben nem egyszerű. A gyógypedagógus egész életében tanul és fejleszti magát, véleményem szerint nagyon lényeges, hogy próbáljuk tartani a tempót a fejlődő világgal, és az új és friss dolgokat építsük be a munkába.
Mindig is Szlovákiában szerettél volna dolgozni?
Mostanáig igen, azonban jelenleg – és erre lehet hogy a vírushelyzet is rásegített, – kezdem azt érezni, hogy mennék valamerre. Hacsak egy kis időre is, de szeretnék valami újat látni, és ezzel a tudásomat tágítani. Nyugati irányba gondolkodom, mint Németország vagy Svájc, ami nincs még annyira távol a családtól, azonban mégis egy új impulzus lehetne számomra szakmailag.
Mit gondolsz a jelenlegi szlovákiai rendszerről?
Lehet, hogy ez nyersen hangzik, de katasztrofálisnak gondolom a rendszert. Ha belegondolunk abba, hogy maga a gyógypedagógiai képzés egy silány és ingatag lábakon álló struktúrával rendelkezik, akkor valójában a terepen sem lehetnek nagyobb elvárásaink. Számomra úgy tűnik, hogy nem is tudunk rendszerről beszélni, mivel annyira kezdetleges és össze-vissza van az egész szakág. Megdöbbentő az, ahogy te leírtad, hogy Magyarországon milyen a gyógypedagógiai képzés. Itthon kevés ember jelentkezik rá, de ezen felül jó, ha a frissen végzett hallgatók 10%-a a szakmában helyezkedik el. Amikor mi elkezdtük az egyetemet, akkor száz alatt volt a hallgatók száma, ezek közül az évek alatt is lemorzsolódtak, gondolhatod, hogy mennyi ember marad, aki a végén a szakmában elhelyezkedik.
Kevés ellátóhely van az egész országban, illetve a többségi iskolák sem nyitottak a gyógypedagógiai ellátásra. Rengetegszer fordul elő, hogy magáról a gyógypedagógiai ellátásról nem hallottak a szülők, nem is tudnak erről a lehetőségről. Erre mondom azt, hogy nincs egy rendszer kialakítva, azonban amíg odafent ezen nem változtatnak, addig sajnos nem tudunk mit kezdeni a helyzettel, és a legszomorúbb, hogy nem tűnik úgy, hogy szeretnének ezen változtatni. Ezt pedig tetőzi még a motivációhiány, ami az egyetemi hallgatók vesztét okozza. Egyszerűen nem tudják az elején, hogy mi is az a špeciálna pedagogika vagy a liečebná pedagogika (Szlovákiában ez a két kifejezése a gyógypedagógiai és a terápiás képzésnek – szerk.), és amikor rájönnek, hogy mit is tanulnak akkor, próbálnak minél előbb kiszállni, amit személy szerint nem értek.
Itthon egyedül az Artis Centrumot ismerem, akiknek Párkányban és Komáromban van központjuk, ha jól emlékszem, ők próbálják egy csoportosított környezetben a gyógypedagógiai ellátást nyújtani. Meg kell hagyni, hogy jó a kezdeményezés, és nagyon örülök is neki. Lehet, hogy az ilyen megoldások, és ez a sok kis lépés lesz az, ami majd segíthet.
Vannak olyan területek szerinted, amelyek még nagyon hiányosak?
Mint ahogy mondtam, szerintem az egész rendszer hiányos. Így mondhatjuk, hogy a fejlődéshez radikális változtatásokra és döntésekre van szükség. Azonban, ahogy már azt is kifejtettem, a szakemberek hiánya is nehezíti a helyzetet, ami további erős befolyással bír. Amikor kikerültem a terepre egyetem után, akkor vettem észre ezt a nagy káoszt, amit itt tapasztalni lehet. Az egyetem alatt nem sokszor voltam terepen, így a keleti részét az országnak, ahol tudom, hogy van egy-egy intézmény, nem tudtam megnézni és megtapasztalni. Sajnos az egyetemi keretek minimális gyakorlati tapasztalatot adtak, inkább az elméletet igyekeztünk elsajátítani. Nem tudom, hogy mi lesz a helyzet itt Szlovákiában, hogy egyáltalán lehet-e majd változást elérni.
Mit gondolsz, mi lehetne a kulcs a változáshoz?
Ez nagyon nehéz kérdés, hiszen sötétben tapogatózunk ilyen téren. Itt Csallóközben, illetve azért a magyar lakta területek számára az is fontos lenne, hogy ha van ellátás, az magyar nyelven történne meg. Bár talán első körben az ellátás lehetősége is nagy változást hozna, hiszen ahogy már mondtam, a szülők nagy része azt sem tudja, hogy kihez és merre tudnak fordulni – ez legfőképpen a mozgássérült és az értelmileg akadályozott személyeknél csúcsosodik ki. Hiszen ahogy te is tudod, a tanulásban akadályozott vagy az autizmussal élő gyerekek többségi iskolába járnak itthon, és valójában a pedagógus az, akire az a feladat hárul, hogy kezelni tudja a helyzetet. Nem is tudok neked mondani iskolát a környéken, ahol gyógypedagógus dolgozna. A látássérült és hallássérült gyerekek számára van egy-két intézmény az országban, ahová befogadják őket, míg a mi lakhelyünktől minden ilyen intézmény nagy távolságra van. Ennek következtében szerintem még ők is abba a csoportba tartoznak, ahol a szülők nem tudják, hogy mit is csinálhatnának, és ez pedig, azt gondolom, hogy borzalmas.
Amíg a szülők nem tudják, hogy kihez vagy hova is fordulhatnak ilyen esetekben, és nincsenek megfelelően tájékoztatva, addig nem fog tudni haladni az országban az ellátás minősége, hiszen nincs meg a biztos alap. Közben pedig ehhez a biztos talajhoz kellenek a megfelelően képzett szakemberek, amivel szintén problémák vannak, így pedig az egész egy ördögi körbe fordul át. Szerintem jót tenne, hogyha egy friss és fiatal gárda egyszer csak idejönne, és a felvidéki magyar emberek számára segítséget tudnának nyújtani – tele friss energiával, motivációkkal és ambícióval, azonban ez egy hiú ábránd, hiszen az égből ez nem fog idepottyanni. Lehet, ha ez megtörténne, sem lenne elég, addig pedig az kell, hogy ha csak egy-egy szakember csinálja a dolgát itthon, az tegye úgy, hogy közben a szülőket megfelelően tájékoztatja, és nem hagy maga után kétségeket. Ebből pedig hátha a későbbiekben egy közösség ki tud alakulni, és ha másként nem is, de így tudnánk egymást támogatni.
Az elmondottak és a tapasztaltak alapján a gyógypedagógia még gyerekcipőben jár Szlovákiában. Ezt főként a magyar ajkú emberek érzékelik, és a jelenlegi helyzetben nem tudják azt sem, hogy kihez fordulhatnak ezügyben. Viszont a jó hír, hogy vannak olyan emberek és szakemberek, akik ezen szeretnének változtatni és tesznek is a helyzet javítása érdekében. Ez egy hosszú folyamat, de minden lépéssel csak előre haladnak a megvalósításban.
Képek forrásai:
https://reaktor.hu/2021/02/15/miert_olyan_kulonleges_a_magyar_nyelv
