Szakmai

Interjú Gehri Szilviával a bilaterális szenzoros integrációról

Gehri Szilviával, felvidéki gyógypedagógussal beszélgettem a szakmai pályafutásáról, amelyről az interjút lentebb olvashatjátok. Szilvia egy fiatal gyógypedagógus, aki magánvállalkozóként SiSiCare néven végzi munkáját 2019 óta, és a gyógypedagógián belül a bilaterális motoros integrációval foglalkozik.

Miért választottad a gyógypedagógiát?

Mindenki a tanító és tanári szakma felé terelt engem régen, és én mindent megtettem, hogy csak azért se menjek abba az irányba. A gimnázium után Pozsonyban tanultam tovább gyógypedagógiát. Az alapképzést a hallás-látás szakirányokon végeztem el, így ennek keretében tanultam a jelbeszédet, illetve a Braille-írást is.

Milyen szakirányban/szakirányokban mozogsz?

Mivel a látás-hallás szakiránnyal egy aránylag kis közösséget érintek, így a mesterképzést a mozgáskorlátozott személyek és a tanácsadás pároson végeztem el. 2019 szeptemberétől pedig a bilaterális integrációval dolgozom.

Mióta dolgozol a gyógypedagógiai szakmában?

2019 januárjában kezdtem el magánvállalkozóként foglalkozni, előtte többségi óvodában dolgoztam, azonban úgy éreztem, hogy ez nem a megfelelő munkahely számomra. Korábban 4 éven keresztül gimnasztika órákat tartottam gyerekeknek iskola utáni foglalkozásként.

Mik az előnyei és hátrányai a magánvállalkozásnak?

Mivel nem igazán van hasonlítási alapom, így picit nehéz ezt a kérdést megválaszolni. Azt gondolom, hogy nem könnyű magadnak kialakítani a klienskört, akikkel dolgozni fogsz az elkövetkezendőkben. A folyamatos önfejlesztést és szakmai fejlődést saját költségekből kell megoldanom, ahogy az eszközök beszerzését is, amiket használok. A jelenlegi helyzetben új nehézség volt a sok kiesés, hiszen nagyon sokan nem tudtak jönni a vírus miatt, illetve volt, amikor én sem fogadtam senkit.

Milyen életkorú gyerekekkel/felnőttekkel dolgozol?

Az óvodás és az alapiskolás gyerekek csoportját fedem le a munkámmal. Jelenleg 5-től 14 éves korú gyerekeim vannak, de ez nem jelenti azt, hogy a bilaterális integrációt ne lehessen alkalmazni idősebb korban is.

Mit jelent pontosan a bilaterális szenzoros integráció?

A bilaterális integráció egy szenzoros integráció, amely során a test két felének egyidőben történő azonos működtetése a cél. Ez a mozgásprogram az alapmozgásokból indul ki, fokozatosan nehezedik és bonyolultabbá válik, azonban végig a motorika és a kogníció kapcsolata a lényeg.

Mi alapján jött ez a terápiás módszer?

Olyan dolgot kerestem, amit tudok egyedül magánvállalkozóként is csinálni, illetve mindig az a célom, hogy valami újat hozzak be a környezetembe. Valami olyat, amit nem csinálnak sokan – így találtam rá erre a pozsonyi képzésre, amit nagyon élveztem, amikor tanultam. Sokszor még számomra is kihívást jelentettek a különböző feladatok.

Miért/miben jó a bilaterális integráció?

Segíthet különböző tanulási, viselkedési és koncentrációzavarokban, egyensúly- és mozgásproblémák esetében, illetve akár a logopédiai problémák leküzdésében is. Nagy szerepük van a szülőknek, hiszen 6 héten keresztül napi szinten ajánlott elvégezni a mozgásprogramot otthon a gyerekeknek. Ez egy nem túl bonyolult, kb. 3-4 gyakorlatot tartalmazó és nagyjából 10 percet igénybevevő feladat. Hozzám 6 hét után jönnek vissza, hogy aztán folytatni lehessen a továbbiakban a fejlesztést.

A vírushelyzet hogyan befolyásolta a munkádat? Találtál ki olyan megoldásokat ebben a kényszerhelyzetben, amit a későbbiekben is megtartasz?

Sajnos nagyon sok gyermek kiesett nálam ebben az időszakban, és ez nagyon hirtelen történt. Igyekeztem ebből a szerencsétlen kényszerhelyzetből a legtöbbet kihozni, így online videókat és fejlesztési terveket gyártottam. Tartottam foglalkozást Skype-on keresztül is, de azok az alkalmak összehasonlíthatatlanok voltak a személyes megjelenéssel. Tervezek különböző online programokat indítani, de folyamatosan kialakulóban van mindig valami.

Mit üzennél a jelenleg még gyógypedagógus hallgatóknak, azonban a jövő gyógypedagógusainak?

Kicsit klisésnek hathat, de tényleg azt, hogy ne adjátok fel, és igyekezzetek valami újat kitalálni. Legyetek kreatívak és nyitottak mindenre, merjetek bevállalni új dolgokat, és ne tántorítson el semmi, ami akadályként elétek gördül.

Forrás:

https://tsmt-szeged.com/therapy.html

https://www.facebook.com/sisicare.sisicare/photos/a.107924430853437/120133669632513/

https://www.shutterstock.com/hu/search/little+girl+on+gym+ball

One thought on “Interjú Gehri Szilviával a bilaterális szenzoros integrációról

Comments are closed.