Búcsúzik Kup Katica – interjú leköszönő HÖK elnökünkkel
Kup Katicával, a HÖK elnökével folytattam beszélgetést a HÖK-ben való tevékenységeivel kapcsolatban. Katica jelenleg külföldön tölti az utolsó évét, már a szakdolgozatára készül szomatopedagógia és értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirányon. Ha téged is érdekel, hogyan kísérte végig bárczis éveit a HÖK, akkor ez a vele folytatott interjúból kiderül.
Hogyan találtad meg a Bárczit? Miért ezen a pályán helyezkedtél el?
Kup Katica: Amikor még evezős versenyző voltam, együtt sportoltam paraevezősökkel. Számomra nagyon szimpatikus volt a velük való foglalkozás, azt láttam, hogy ez egy hálás és érdekes feladat. Emiatt is kezdtem el nyitni a Bárczi szomatopedagógia szakiránya felé.
Hogyan jött veled szembe a HÖK?
K. K.: Mielőtt bekerültem az egyetemre, már több HÖK-ös ismerősömtől is hallottam, hogy érdemes jelentkezni a HÖK-be, így már gólya koromban belekezdtem a közéleti kalandomba. Először is jelentkeztem a Bárczi HÖK rendezvényszervező bizottságba, itt segítettem a HÖK munkáját a rendezvényekkel. Ami igazán vicces az egészben, hogy a saját gólyabálomon már szervezőként is jelen voltam. A következő szemeszterben a külügyi bizottsági elnök tisztség megüresedett, és a sokszínű idegennyelvtudásom és korábbi külföldi tapasztalataim miatt is jelentkeztem, és megkaptam a tisztséget. Ezzel párhuzamosan elvállaltam az ESN ELTE BGGYK kari koordinátor posztját is, ami nagyon praktikusnak bizonyult a HÖK-ös munkám mellé. Majdnem két évig munkálkodtam a két feladatkörben, melyek közösen felkészítettek például egy érkező külföldi csapat integrálására és egy csapat koordinálására. El kell mondjam, hogy az újgenerációs mentorcsapat már az én munkásságom ideje alatt alakult ki, és a mai napig ugyanezekkel az alapokkal működik. Ez idő alatt, az elején együttműködtünk a TTK-val, és például így oldottuk meg a külföldről a karunkra érkező hallgatók mentorálását is, majd kialakítottuk a saját rendszerünket. Ez egy remek előrelépés volt. Összességében nagyon pozitív időszak volt számomra, hiszen beleláttam abba, hogy miként is működik egy csapat, milyen eseményeket lehet szervezni, a táborok, programok kitalálása is sokat segített. Megtanultam, hogyan kell koordinálni és felelősséget vállalni.
Melyek voltak a további lépések?
K. K.: 2019 nyarán megválasztottak ügyvivő elnöknek. Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, mert az összes korábbi HÖK-ös tisztségviselő lediplomázott, úgyhogy egy új csapatot kellett összeállítani. Szerencsére már másfél évet dolgoztam a HÖK-ben, így elő tudtam segíteni a képviselők beilleszkedését és munkájuk megismerését. Úgy gondolom, idővel nagyon jól összekovácsolódott a csapat.
Mesélj a HÖK elnöki pozíciódról!
K. K.: 2019 őszén megválasztottak HÖK elnöknek. Az első nagy megmérettetés a gólyatábor megszervezése volt. Szerencsére számos segítséget kaptam, illetve a csapatot is összekovácsolta a szervezés. Igazi áttörés volt, hogy sikerült egyeztetnünk a Gyógypedagógiai Fejlesztési Alapítvánnyal, és megállapodtunk egy kölcsönös partnerségben. A következő években a Bárczi HÖK-ös csapattal rengeteg rendezvényt segítettünk megszervezni, például az első ELTE-s Gólyabált, illetve a TTK-val és a TÓK-kal tartottunk Halloween party-t is. Emellett tartottunk több év után egy vezetőképzőt a Bárczi HÖK-nek. Az IK-val több közös csapatépítő eseményünk is volt, valamint reméljük, hogy egy igazi hagyományteremtő buli volt az Anti-Valentin Nap. Szerintem fontos megemlíteni, hogy a Bárcziumot, mely parkolópályán pihent, mi újítottuk meg és vettük elő, hogy online formában újra életre keltsük.
Hogyan birkóztatok meg az online átállással?
K. K.: Igyekeztünk segíteni a hallgatók munkáját e-learning segítő tippekkel, videókkal, kisokossal. A vezetéssel együttműködve a vizsgaszabályzatot egyeztettük, hogy mindenkinek megfelelőek legyenek az esetleges változások az online térben. Ebben az időszakban eddig páratlan módon online eseményeket hoztunk létre. Elindítottuk a Mi a pálya? orientációs beszélgetéseket, és fókuszba került, hogy a tudományos életet támogassuk. Egyik fontos elképzelésem volt, hogy népszerűsítsük a tudományos munkákat és kutatást, ezért megreformáltuk a tudományos ösztöndíj rendszert, melybe a demonstrátorok is beletartoztak. Előbbi témákkal kapcsolatban tartottunk több workshopot és konferenciát is, melyeken a házigazda szerepét is betöltöttem.
Mi határozza meg a tevékenységedet a mindennapokban?
K. K.: Október 1-jével lemondtam elnöki tisztségemről, hogy külföldön folytathassam tovább tanulmányaimat. Emellett egy kutatáson dolgozom a kar részére, mely remélhetőleg majd elősegíti az oktatásfejlesztési és tantervfejlesztési törekvéseket. Amint ezt befejezem, visszatérek majd a szakdolgozati munkálatokra.
Hogy tekintesz vissza a HÖK-re? Mit adott számodra?
K. K: Kezdjük az elején. Számomra már a külügyi bizottsági elnöki pozíció is meghatározó volt. Nagyon sokat fejlődött a nyelvtudásom, számos nemzetközi barátságra tettem szert, megtanultam angolul prezentálni, kiállni emberek elé, ami segítette az elnöki pozíciómat, illetve mindennapi életemet is. Elnökként megtanultam együttműködni a csapattal, és a kari, illetve egyetemi vezetőséggel is egészen el tudom már magam koordinálni az egyetemi rendszerek útvesztőjében. Fejlődött a koordinációs és szervezőképességem a több száz fős események szervezése által. Megtanultam felelősséget vállalni és felelősségteljes döntéseket hozni. Mindezek a tapasztalatok a magánéletemben is hasznosnak bizonyultak.
Mit tudnál tanácsolni az utánad érkező HÖK elnöknek?
K. K.: Azt tanácsolnám, hogy mivel az utóbbi időben elmaradtak a személyes rendezvények, így kétszer annyira készüljenek fel ezek előkészítésére. Jó készülődést kívánok, illetve sok rendezvényt! Emellett pedig kitartást, hiszen sokszor nehéz ezt a rengeteg felelősséget cipelni hallgatótársainkért a tanulmányaink mellett. Utolsó tanácsom talán még az lenne az utódomnak, hogy egy kicsit a saját személyiségét is vigye bele majd az elnöki munkájába. Egy szuper csapattól búcsúztam el, úgy gondolom, hogy ők is mindenképpen fogják tudni segíteni az új elnök munkáját.
A jövőre nézve mik a kilátásaid?
K. K.: Mesterképzésre szeretnék menni, illetve elhelyezkedni a pályámon. Azt majd az élet hozza, hogy mindez milyen sorrendben történik majd meg.
Kup Katica ezzel a beszélgetéssel búcsúzik a HÖK elnöki posztjától. Köszönjük a beszélgetést, és további sok sikert kívánunk Neked!
A képek Kup Katica tulajdonában állnak.