Bárczi arcai, Erasmus+

Részképzés a Humboldt-on, avagy Erasmus+ Németország egyik kiemelkedő egyetemén

Berlin, Németország fővárosa közel négy millió lakost számláló nagyváros, mely ideális lehet azoknak, akik német nyelvterületen szeretnének tanulni, vagy szeretnének betekintést nyerni a nagyvárosi életbe.

Hallgatótársunk, Vera a hatodik félévét Berlinben, a Humboldti egyetemen (Humboldt-Universität zu Berlin) töltötte az Erasmus+ program keretein belül. Németországban a szemeszterek később kezdődnek, így a kint tölthető öt hónap április és augusztus közé esik.

Miért éppen Berlint választottad úti célként? Mi fogott meg benne a legjobban?

Alapvetően én jobban tudok németül, mint angolul, így olyan egyetemre szerettem volna menni, ahol németül lehet tanulni. Amikor végignéztem az elérhető egyetemek listáját, megakadt a szemem a berlini Humboldt Egyetemen. Egyrészt a Humboldt Egyetem egy nagyon neves egyetem, másrészt pedig engem nagyon vonzott Berlin multikulturális, be- és elfogadó atmoszférája.

A pályázható partneregyetemek közül a németországi gyógypedagógiai rendszer hasonlít leginkább a miénkhez. Mik a tapasztalataid, igaz ez?

Bizonyos szempontból hasonlónak, bizonyos szempontból viszont igencsak eltérőnek éreztem a német gyógypedagógiai rendszert, ami a képzést illeti. Hasonló, mert van pár olyan tárgy, ami témáját tekintve részben átfedésben van a bárczis kurzusokkal. Azonban abból a szempontból nagyon eltérőnek találtam, hogy ők alapvetően nem a fogyatékosságok alapján szakosodnak, hanem korosztály alapján (pl. gimnáziumi vagy általános iskolai korosztályú gyerekekkel tudnak majd foglalkozni).

Ezen belül persze különböző akadályozottságok alapján is specializálódtak, de ezek a kategóriák nem felelnek meg teljes mértékben az itthoniakkal. Autizmus spektrum pedagógiája például egyáltalán nincs, egy kurzus foglalkozott ezzel a témával, de az csak négy alkalmas, eléggé csak a felszínt érintő bevezető óra volt.

Tudtál tárgyakat elfogadtatni?

Sajnos egy tárgyat sem tudtam elfogadtatni, ennek több oka is volt. Egyrészt, hogy csak pár kinti tárgy hasonlít a mieinkhez. Másrészt, amik hasonló tartalmúak voltak, azokat én itthon már teljesítettem (mivel viszonylag későn, hatodik félévben mentem ki, és már elég sok tárgyam kész volt). Harmadrészt pedig az elfogadtatást az is eléggé megnehezítette, hogy a német szemeszter csak áprilisban kezdődik (ekkor jelenik csak meg a felvehető tárgyak listája is), azonban itthon ezeket a dolgokat már korábban el kellett intéznem például az Erasmus+ START ösztöndíj megpályázásához.

Inkább elméleti, vagy gyakorlati oktatásként tudnád jellemezni az egyetemet?

Inkább elméleti oktatás folyik az egyetemen, bár egyes szemináriumokon csináltunk gyakorlatiasabb csoportmunkákat. Mivel németül tanultam, ezért én az anyanyelvi német tanulókkal együtt jártam az órákra.

Az egyetem főépülete

Hogy érzed, milyen szintű német nyelvtudás szükséges a kinti félév teljesítéséhez?

Én egy B2-es német nyelvvizsgával mentem ki Berlinbe, ami szerintem elég ahhoz, hogy az ember teljesítsen ott egy félévet. Nyilván az elején bele kellett rázódnom, de az például sokat segített, hogy az egyetemen fel lehetett venni nyelvi kurzusokat is (egy teszt kitöltését követően), így én beiratkoztam egy B2.2 német kurzusra, ami egyébként 5 kreditet ért.

Azért az angolt is elég sokat használtam (ebből a nyelvből is egy B2-es nyelvvizsgám van), hiszen felvettem egy angol nyelvű tárgyat is, illetve az erasmusos diákokkal szinte kizárólag angolul beszélgettünk.

Annak, hogy egy tárgyamat sem tudtam elfogadtatni, volt végülis egy jó oldala is, hiszen így nem volt szükségem belőlük jegyre. A szemináriumokra beadandókat, csoportfeladatokat, prezentációkat kellett készíteni, de mivel mindenki (az oktatók és a diákok is) nagyon segítőkész volt, így ez sem volt nagyon nehéz.

Hogyan fogadtak téged kinn? Sikerült könnyen barátokat szerezni?

Berlin főváros jellege egyáltalán nem nehezítette meg a barátkozást. Minden héten szerdán új bárt látogattak meg az erasmusozók, illetve számos egyéb program is volt – különböző bulik, kirándulások-, ami által nagyon könnyű volt új embereket megismerni. Sőt, mivel Berlinben tényleg nagyon sokféle nemzetiségű ember él együtt, ezért az Erasmuson kívül is szerezhet barátokat az ember.

Vera és a lakótársai a Brandenburger Tor-nál

Szereztél olyan kapcsolatokat, amik most is tartanak?

Szerencsére több olyan barátságot is sikerült kialakítanom, amik még most is tartanak. Ezeknek köszönhetően szeptemberben ellátogathattam Dániába, és tervben van egy hollandiai és spanyolországi út is. Az egyik volt lakótársam pedig novemberben jön hozzám, hogy újra találkozhassunk, és persze, hogy megmutathassam neki Budapestet.

Milyen nehézségeket éltél meg a mobilitás alatt, mit tudnál tanácsolni a hallgatótársaidnak, mire figyeljenek oda?

Berlinben rendkívül nehéz szállást találni (nemcsak diákként). Kollégiumba bekerülni nem könnyű, mivel ahhoz képest kevés a férőhely, hogy hányan tanulnak Berlinben, illetve a helyek nagyobb része a német diákok számára van fenntartva. Én sem jutottam be a kollégiumba, így nagyon sok keresgélés után végül egy szobát béreltem. Nagyon szerencsés voltam, mert a lakás Kreuzbergben volt 20 percre az egyetemtől, és két nagyon szuper és jófej lány volt a lakótársam.

Én ezen az oldalon találtam szobát: https://www.wg-gesucht.de/

Érdemes minden lehetséges szoba-tulajdonosnak írni minél előbb, mert rengetegen keresnek kiadó szobát. Az árak sajnos elég magasak éppen emiatt.

Mivel a szemeszterem csak áprilisban kezdődött, ezért mindkét szakpedagógiai gyakorlatomat (tanulásban akadályozottak és autizmus spektrum pedagógiája szakirányokon vagyok) meg tudtam csinálni tömbösítve február-márciusban. A gyakorlattal kapcsolatban mindkét szakirány és mindkét gyakorlatvezetőm nagyon rugalmas volt, így nekik köszönhetően nem kellett a gyakorlat miatt csúsznom.

A lakhatáson kívül egyetlen egy nehézségem volt még az Erasmus alatt, ez pedig a kinti koordinátorral való kapcsolattartás volt, ami sajnos nem ment olyan gördülékenyen, mint például az itthoni koordinátorunkkal. A kinti koordinátor sajnos nem volt mindennel képben, így sok mindennek egyedül kellett utánajárnom, ami nem volt könnyű, de azért sikerült.

Ha összegezni kellene az élményeidet, mik azok, amiket a legjobban ki tudnál emelni? Miért éri meg Erasmusra menni?

Berlin csodálatos város, az egyik legjobb hangulatú hely, ahol valaha jártam! Minden sarkon van valami izgalmas, menő turik, hatalmas parkok, isteni dönerezők, élőzenés bárok, reggel 8-ig tartó techno bulik, éjjel-nappal nyitvatartó Spätik, vegán hamburgerezők, a falakat borító graffitik, a lépten-nyomon felbukkanó történelem, a gyönyörű múzeumok, (amik minden hónap első vasárnapján ingyenesek), és még sorolhatnám.

Olyan érzésem van, hogy egy egész élet se lenne elég, hogy az ember mindent felfedezzen, de azért szerencsére öt hónapba jó sok minden belefért. Örökké hálás leszek az ott szerzett tapasztalatokért (mind szakmai, mind más területen szerzettekért), a felejthetetlen élményekért, és a (remélhetőleg) élethosszig tartó barátságokért!

Berlin, az elfogadás városának jelképe

Források:

https://www.timeout.com/berlin/things-to-do/best-things-to-do-in-berlin