LEENDŐ GYÓGYPEDAGÓGUSOK GONDOLATAI AZ AUTIZMUSRÓL
Az ENSZ 2007 decemberében megjelent határozatában jelölte ki április 2-át az Autizmus Világnapjának. A cél a figyelemfelhívás, illetve az állapotról való tudás minél szélesebb körű terjesztése.
Azt, hogy mi is az az autizmus, illetve mi jellemzi az autizmusban érintett embereket, hosszú szakmai leírásokon keresztül tárgyalhatnánk. Ehelyett Ros Blackburn sorait idézem, aki így ír saját autizmusáról:
“Számomra a külvilág ismeretlen zajok és szimbólumok káosza, teljesen nyers és érthetetlen. Próbálj meg egyszer úgy megnézni egy TV sorozatot, hogy leveszed a TV hangját. Abban a pillanatban a szereplők viselkedése váratlan és kiszámíthatatlan lesz, elveszti az értelmét. Minden egyes pillanatban, amikor szembesülök a külvilággal, én ezzel a zűrzavarral szembesülök.
Képzeld csak el, hogy sétálsz az utcán, és egyszer csak egy csapat tökrészeg fickó özönlik ki egy kocsmából a közeledben. Mivel részegek, a viselkedésük többé nem logikus, vagyis számodra kiszámíthatatlan. Ideges leszel, fogalmad sincs róla, mit fognak tenni a következő pillanatban, mire hogyan fognak reagálni. Fenyegetőnek érzed a helyzetet, mivel nem tudod többé kontrolálni. Én nagyjából minden pillanatban így érzem magam. Nem tudom kiszámítani az emberek viselkedését, nem látom előre a szándékaikat. Az időm jelentős részében tehát szorongok.”
Sokat tanulhatunk ezekből a beszámolókból, arról nem is beszélve, hogy közelebb hozzák hozzánk az állapotot.
A világnap alkalmából idén mi is megkértük az autizmus spektrum pedagógiája szakirányos hallgatókat, hogy osszák meg velünk egy-egy autizmussal kapcsolatos élményüket, vagy csak egyszerűen írjanak pár sort az autizmussal való kapcsolatukról.
A beérkezett írásokat olvassátok szeretettel.
„Ez a második félévem a szakirányon, és minden újabb órán izgatottan várom, hogy minél többet megtudjak a területről. Szerencsére ezt a tudást kiváló oktatók adják át, ami még motiválóbb a tanulásban és a fejlődésben.”
„Számomra imádnivaló volt, hogy amikor megérkeztem az osztályba gyakorlatra, a gyerekek jöttek oda köszönni, bemutatkozni rögtön, mesélték, hogy milyen lego játékot kaptak és miket szoktak játszani stb. Mindez azért nagy szó, mert tudom, hogy honnan jutottak el idáig, hogy ilyen szépen, udvarias szociális formákat használva tudjanak társalogni – és ez az óriási egyéni fejlődés igazán csodálatos szerintem az autizmusban, valamint emiatt alig várom, hogy gyógypedagógusként a munkám során majd elő tudjam segíteni és támogassam a gyermekeket az integrációjukban.”
„Legnagyobb bánatomra még nem voltam személyes gyakorlaton, viszont az online gyakorlat is rengeteget adott nekem. A legelső alkalommal még hatalmas kihívásnak tűnt, hogy én tervezzem meg a felméréseket és az eszközöket, de ennek minden percét nagyon-nagyon élveztem, így már bátran állok neki. Azóta másképp nézek az itthon található dolgokra, sokszor azon kapom magam, hogy azon gondolkozok, hogy milyen feladathoz tudnám felhasználni azokat. Nagyon élvezem, hogy kreatívnak és személyre szabottnak kell lennem, soha nem unom meg, amit csinálok. A gyerekek is mindig feltöltenek, annyira jó látni, hogy élvezik a feladatot, amit nekik készítettem. Alig várom, hogy végre a terepen dolgozhassak!”
„Értéknek tartom azt, hogy másképp látjuk a világot. Mikor az autizmusról tanulok, emberekről tanulok, akik sokszínűek, különlegesek, de talán a legfontosabb, hogy érthetőek. Az egyetemen ránk adják az úgynevezett „autizmus szemüveget”, egy olyan szemléletet, ami abban segít bennünket, hogy meg akarjuk, és meg tudjuk érteni az autizmusban érintett személyeket.
Korábban sokan ijesztgettek azzal, hogy az autizmussal foglalkozó szakemberek fokozottan ki vannak téve a kiégés veszélyének, hiszen kevés sikerélményük van. Mikor az első gyakorlatom során életemben először találkoztam autizmusban érintett kisgyerekekkel, elfelejtettem minden lebeszélést. Ezekben a gyerekekben ugyanúgy ott vannak a lehetőségek, mint mindenkiben. Ugyanolyan szeretnivalók, ugyanolyan kedvesek, pont csak annyira különböznek tőlünk, mint mi egymástól.”
„Évek óta abban a szerencsében van részem, hogy autizmus spektrumzavarral élő fiatalokkal dolgozhatom.
Egyfelől nagyon nehéz, másfelől gyönyörű….:)
Kis csapatunk is azt a tényt támasztja alá, hogy a spektrum nagyon széles. És bármennyire hihetetlen, ezek a fiatalok – így vagy úgy – kötődnek hozzánk.
Mindegyik fiatal családban él, csak napközben van velünk. Járóképesek, és valamilyen módon kommunikálnak. Van, aki teljesen jól beszél, van aki pár szót mond és mellé kézzel kommunikál, vagy még azt sem.
Van, aki nem szólal meg, csak echolál, viszont folyékonyan olvas, és tud írni. Van, aki egy-két szót tud csak, de azok igen lényegesek: anya, apa, alma, munka, szabadidő, óra :).
Ami számomra a legérdekesebb: az egyik fiatal mesékben kommunikál. Pontosan tudom, hogy melyik feladatot nem szereti („a szigorú kiskutya megint fogat mos”- igazából csak segítek neki) és mikor hiányzom neki („El nem menj, hisztis Rózsikám!” ). Így aztán már voltam Gonosz Piroska (narancssárga pólóban adtam feladatot), Hisztis Mirtill és Csipkerózsika keveréke, Mulan és sok egyéb más mesehős. Odafigyelünk rá, így mindig tudjuk, ha bántja valami (mert a mókuska összetörte a tányért, és a doktor bácsi morcos lett), ha éhes (a Gonosz Boszorkány nem ad enni a Hercegnek), vagy ha boldog: kérek szívecskepuszit!
És nem egy fiatal megölel….szerintem ez az igazi sikerélmény…..amikor egy autizmus spektrumzavarral élő fiatal egyértelműen kimutatja a kötődését.
Ezért érdemes.”
/A Fognyűvő Manócska/
Képek forrásai:
