A GyógyMatek 2.0 – ahol a matematikusok és a gyógypedagógusok találkoznak
Mi történik akkor, ha két, elsőre teljesen ellentétes szak hallgatóit elküldjük egy közös gólyatáborba? Mi sülhet ki abból, ha két kar együttműködése idővel egyre nagyobbra növi ki magát, és egy kis család avanzsálódik a kezdetben ismeretlen emberekből? Hát GyógyMatek születik!
A GyógyMatek szervezői, képviselői meséltek nekem arról, milyen közösség (újjá)építését tűzték ki célul maguk elé. Hisznek a közösség teremtő erejében, ezért a két kar – a TTK és a Bárczi – hallgatóit invitálják a GyógyMatek 2.0 csapatába. Céljuk, hogy a hagyomány újraéledjen, hogy a matematikusok és gyógypedagógusok jó kapcsolatot ápoljanak egymással, ezáltal pedig életre szóló emlékeket, élményeket szerezzenek.
A GyógyMatek egy kiváló példa arra, hogy az összefogás, az együttműködés mennyire csodálatos dolog, hiszen a karokon átívelő közösség hosszú múltra tekint vissza. A kezdetekről, a tagokról, programokról, célokról faggattam Vanesszát, Sagit, Esztit és Tomit.
Egy eléggé alapkérdéssel kezdünk, ami ebben az esetben szerintem egy nagyon izgalmas pont, tekintve, hogy ez egy nagyon különleges fúzió: Hogyan született meg a Gyógymatek közössége?
Vanessza: „A GyógyMatek a gyógypedagógusok (Gyógy-) és a matematikusok (-Matek) közössége. 2008-ban alakult meg a közös gólyatáborok, a GyógyMatek GT-k során. Manapság már mindkettőnek külön gólyatábora van, ami nagyban befolyásolta a közösség sorsának alakulását.”
A közösen megtartott gólyatáborok kiváló lehetőséget biztosítottak arra, hogy a két szak hallgatói megismerjék egymást. Elindult egy olyan együttműködés, melynek köszönhetően egyre több közös esemény, idővel hagyomány született meg. Bár a gólyák közös beavatására már nincs lehetőség, a szakok hallgatói úgy gondolják, nem ez az egy program az, ami összetarthat egy közösséget.
Kik vagytok Ti, akik elhozzátok nekünk a GyógyMatek 2.0-t?
Sokszínű emberek alkotják ezt az újjászületett közösséget: Tomi 2014-ben matek szakon kezdett tanulni, 2019 óta pedig doktorandusz hallgatója az ELTE-nek, 5 év alatt BSc és MSc diplomát szerzett. A doktori iskola hallgatójaként vágott bele gyógypedagógusi pályafutásába a Bárczin, Vanessza csak matekos-gyógypedes „hibrid” tagként emlegeti.
Vanessza számára a 2022-es EGMO (Lányok Európai Matematikai Olimpiája) hozta meg a kedvet a GyógyMatek közösségéhez: „Rengeteg jófej TTK matekos önkéntest ismerhettem meg, és köztük éreztem úgy, hogy fel kellene éleszteni a GyógyMatek hagyományát, ezért amint visszatértem a versenyről, felkerestem Tomit”.
Eszti matematika BSc szakon, elméleti matematikus szakirányon tanul, így ő a matekos oldalt erősíti a csapatban. „A szabadidőmben szeretek valamilyen aktív vagy kreatív tevékenységgel foglalkozni. Az egyetem mellett szinte végig dolgoztam, matekot tanítottam, vagy kutatásokba kapcsolódtam be. A Gyógymatek 2.0 megalakulása előtt kevés kapcsolatom volt a bárczisokkal, így én is nagyon örülök a lehetőségnek, hogy részese lehetek a csapatnak.” – mesél magáról Eszti.
Sagi harmadik évét végzi matematikus doktorandusz hallgatóként, 2013-ban a saját gólyatáborában figyelt fel a GyógyMatekra. „Már a gólyatáborba való leutazáskor úgy tűnt, hogy ez egy nagy család, a tábor végére biztos voltam benne, hogy vissza fogok térni. Ezután többször szervezősködtem mind a GT-ben, mind egyéb GyógyMatek programokon.”
Miért pont a gyógypedagógusok és a matematikusok fogtak össze?
„Hogy pontosan eleve hogyan alakult, azt már én sem tudom. A két szak hallgatói elég sok mindenben különböznek, de ezek a különbségek szerintem mindenképpen erősítik egymást. A bárczisok között például többen vannak, akik magasabb szinten empatikusak, míg a matekosok között gyakoribb a precízebb hozzáállás, részletek átgondolása. Természetesen mindkét gondolkodásmód értékes és hasznos, ezért más gondolkodású emberek megismerése segíthet sok feladat megoldásában a későbbiekben.” – meséli Tomi.
Sagi szerint a véletlen, illetve kicsit a szükség hozta össze a két szak hallgatóit: „Úgy alakult, hogy külön-külön mindkét szaknak néptelen gólyatábora lett volna, ezért az egyetem vezetése úgy döntött, legyünk együtt. Ez aztán annyira jó ötletnek bizonyult, hogy a GyógyMatek önálló brand-dé nőtte ki magát, az együttműködés messze túlmutatott a GT-n.”
Vanessza: „Az eredete ugyebár a már említett GyógyMatek GT. Most viszont úgy hisszük, hogy egyszerűen ez egy jó párosítás. Kellően különbözőek és hasonlóak is vagyunk. Tehát ez lehet a mozgatórugója a közösségnek: rátalálni különböző tudományok szerelmesei közt a vonzó azonosságra vagy az érdekes különbségekre.”
Mi vár azokra a hallgatókra – akár TTK-sok, akár bárczisok –, akik csatlakoznak a közösséghez? Jár bármilyen kötelezettséggel a tagság? Mit nyer az, aki bekapcsolódik ebbe a csoportba?
„Szerettünk volna kötetlen, de mégis strukturált programokat szervezni. A gyógymatekos „csatlakozással” nem jár kötelezettség, hanem bármelyik programra be lehet csatlakozni szabadon – az egyikre jössz, a másikra nem, esetleg az összeset beszuszakolod a naptáradba. Mi csak keretet, lehetőséget biztosítunk, amit aztán a közösség tölt meg élménnyel. Reményeink szerint sok élményt, szoros barátságokat, illetve programok függvényében tudást, testmozgást vagy helyismeretet nyernek majd a résztvevőink.” – válaszolta Vanessza.
Tomi és Sagi is biztosítottak arról, hogy nincsenek szigorú szabályok, keretek. A programoknak struktúrája van, de a csatlakozás szabadon választott. „Ha valaki szeretne csatlakozni az eseményeinkhez, akkor szívesen látjuk akkor is, ha csak egy-egy eseményen tudna ott lenni. Jelenleg 4-en visszük a szervezési feladatokat, és persze a mi kapacitásaink is végesek, így a jövőben mindenképpen szeretnénk a lelkesebb résztvevőink közül néhányat bevonni a későbbi szervezésbe, végül pedig szeretnénk megtalálni az utódainkat is, akik a jövőben továbbviszik a közösséget és a programjainkat. Természetesen senkit nem fogunk semmire sem kötelezni, szervezési feladatokat is csak azoknak adunk, akik önként vállalkoznak rá, és annyit, amennyi időt éppen aktuálisan rá tudnak szánni. Előnyök között megemlíthetem, hogy akik csatlakoznak hozzánk, azok változatos programokon vehetnek részt, miközben megismerhetnek hallgatókat az ELTE egy másik szakjáról is, új barátságok jöhetnek létre.” – emelte ki Tomi, hogy mi mindent nyerhetnek a hallgatók, ha csatlakoznak.
Sagi arra is felhívta a figyelmem, hogy „…ezt nem úgy kell elképzelni, mint egy klubtagságot, aki valaha a két szak vagy a matek tanári tagja (volt), arra automatikusan gyógymatekosként tekintünk. A programjaink elsősorban nekik szólnak, de korábban időnként felbukkantak főleg a TTK-ról olyan nem matekosok, akik jól érezték magukat ebben a társaságban, természetesen az ajtó előttük is nyitva áll. Remélhetőleg mindenki felejthetetlen élményekkel, életre szóló barátokkal lesz gazdagabb, a célunk ez. Aztán reméljük, hogy ez lesz annyira sikeres, hogy a jövőben akár a mostani gólyákban is tovább éljen a GyógyMatek hagyománya. Akinek tetszik, amit csinálunk, akár szervezőként is szívesen látjuk később.”
Hogy néz ki az együttműködés a két szak között?
Sagi és Tomi azt mondták, a GyógyMatek 2.0 kezdeményezése mindkét kar Hallgatói Önkormányzatától független szerveződés, bár mindenhol folyamatosak az egyeztetések. Nyitottak a lehetőségre, hogy együttműködések szülessenek a HÖK-ökkel, hiszen ez valamennyi fél számára hasznos és előnyös lenne, hiszen a gyógymatekosok is azon dolgoznak fáradhatatlanul, hogy maradandó élményeket adjanak a hallgatóknak.
Vanessza kiemelte, hogy az oldalukon 6 pontban szedték össze, hogy mit profitálhatnak a karok, ha együtt és egymással töltenek időt:
- „Biztos pontot nyújt: stabil közösség, akikhez mindig fordulhatsz.
- Kapcsolatot épít: saját karodat és egy másikat is megismerhetsz teljes körűen.
- Programot biztosít: minél változatosabb programokon vehetsz részt.
- Tudást ad: különböző embereket, tudományokat, perspektívákat ismerhetsz meg.
- Segítséget nyújt: tudod, kihez fordulj, és bátran fordulhatsz is hozzájuk segítségért. (Például a gyógypedesek megtalálhatják a szépséget és érdekességet a reáltudományokban, és később a pedagógiai gyakorlatuk, majd pályafutásuk alatt a GyógyMatekon megismert matekosok szemléletével és lelkesedésével tudnak matekot tanítani. Illetve a fordítottja: rengeteg matekos jut el tanulmányai során arra a pontra, hogy gyakorlatokat vezet, amelyhez mi sem kézen fekvőbb, mint a tanításban jártas gyógypedeseket megkérdezni módszerekről, eszközökről vagy bármiről!)
- Egy életen át kísér: örökké tartó barátságok köttethetnek, szerelmesek találhatnak egymásra. (Tapasztalatból tudjuk, hogy sok matekos és gyógypedes diploma után is összetartó közösségként megmaradnak. Szoros barátságok, szerelmek alakulnak ki. Csatolom az egyik kedvenc képemet, ahol a 2015-ös GyógyMatek GT-ben egymásra talált szerelmes (és most már házas) pár idén született babáját láthatjuk, a legfiatalabb kis GyógyMatekost.”
Milyen programok várnak a hallgatókra? Egész félév alatt számíthatunk arra, hogy a közösség aktív lesz?
Elsőként az események közül a Gólyaturné programsorozatot emelték ki Vanesszáék, melynek nem titkolt célja a közösség aktivizálása, októberben pedig egy gálával készülnek a közös ünneplésre. Sokféle izgalmas, érdekes program várja az érdeklődő hallgatókat: lesz itt múzeumlátogatás, kirándulás, piknik, társasjáték est, mozizás, Kolodko szoborvadászat. Azt hiszem, itt valóban mindenki megtalálhatja azt a programot, amit igazán élvezhet.
„A jövőbeni programok jellegét is felmérjük a mostani részvételekből, ami nekünk is fontos visszajelzés, hogy lássuk, mire nyitottak inkább a hallgatók. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy egész évben aktívak tervezünk maradni, persze a tanulmányokra való tekintettel a kezdeti időszakhoz képest csökkentett intenzitással. A még nem nyilvános, későbbi programokra ugyan vannak ötleteink, de a hallgatók kívánságaira is nyitottak vagyunk, elvégre nekik csináljuk. :)” – nyugtatott meg Sagi, hogy nem merül feledésbe a közösség a félév további részében sem.
Vanessza is kiemelte, hogy a szervezés mellett sok múlik a résztvevőkön is. A programokat próbálják a tanulási terhekhez, a további egyetemi és kari eseményekhez, illetve rendezvényekhez, valamint természetesen az időjáráshoz is igazítani, ez utóbbi az ősz és a tél közeledtével egyre nagyobb kihívást jelent, azonban szándékában áll a csapatnak, hogy a tavaszi félévben is egy hasonló, új, intenzív programsorozattal kedveskedjen a hallgatótársaknak.
Mi a célotok azzal, hogy újraélesztitek a hagyományt?
Tomi a közösség motivációjáról így mesélt: „Alapvető célunk az, hogy a hallgatók számára érdekes, tartalmas programokat biztosítsunk, ahol egy másik karról is megismerhetnek hallgatókat. A GyógyMatek erre hosszú éveken át jó lehetőséget biztosított, ezért mindenképpen érdemes lehet ezt visszahozni.”
Sagi a következőket válaszolta a kérdésemre: „: Én még az újraélesztés szót se feltétlenül használnám, ugyanis – bár GyógyMatek GT utoljára 2016-ban volt – a közösség az aktív hallgatókban tovább élt, akár karaoke est, akár közös társasozás képében. Engem nagyon kellemes meglepetésként ért az a tapasztalás, hogy sokszor ebbe olyan hallgatók is bevonódtak, akik akár jóval 2016 után kezdték az egyetemet, még úgy is, hogy túl vagyunk egy pandémiás időszakon. Én tehát inkább azt mondanám, hogy számomra a GyógyMatek 2.0 célja, hogy újfent keretet adjunk ennek a tőlünk függetlenül is meglévő, ám jelenleg még visszafogottabb létszámon működő közösségnek, és elvigyük a hírét mindenkinek, aki esetleg szeretne a részesévé válni.”
„Szeretnénk, ha minél többen megismernétek egymást, minél inkább az egyetemi élet részévé válnátok, minél többet láthassatok a fővárosból, minél több élménnyel gazdagodhassatok, és évek múltán is élvezhessétek az itt formált kapcsolatokat, és örömmel tekinthessetek vissza a közösségre és az együtt átélt élményekre.” – emelte ki Vanessza a programok és természetesen a GyógyMatek célját.
Melyik programot várjátok a legjobban?
„Én, személy szerint a „Kolodko-kincskeresést” (szeptember 23. péntek). Azt a programot én szerveztem, így egyrészt azért, másrészt azonban azért, mert ez az esemény művészet, városnézés és játék egyben. A lényege ugyanis, hogy Kolodko Mihály mini gerillaszobrait kell felkutatni a Duna-parton egy térkép és rejtvények segítségével, miközben az ember fontos pontok, gyönyörű látnivalók mellett halad el a fővárosban. Tökéletes helyismereti és kultúrismereti lehetőség, én nagyon izgatottan várom!
Másik számomra nagyon említésre méltó program a „Jogtiszta birtokháborítás” (szeptember 17. szombat). Ezen az alkalmon ugyanis kinyílnak olyan kulturális helyek, amelyek általában nem látogathatóak, mint a kúria, a Sándor-palota vagy a teljes ELTE-könyvtár. Tehát ezen a napon „legálisan betörhetünk” egy csomó izgalmas helyre. Szétvet az irigység, mert én arra sajnos nem tudok menni… De nagyon jó szórakozást kívánok a három szervezőtársamnak és az összes résztvevőnek!” – avatott be Vanessza a programsorozat egyes elemeibe.
Végezetül pedig a szervezők üzeneteit hozzuk el Nektek!
Tomi: „Gyertek el bármelyik programunkra, amelyik tetszik, legyetek nyitottak és befogadóak. Ha jól érzitek magatokat és többször eljöttök, hamarosan egyre több embert fogtok megismerni az egyetemről!”
Vanessza: „Ha felmerült benned az a gondolat, hogy eljöjj velünk valahová, akkor ragadd meg, és ne engedd el! Biztos vagyok benne, hogy van legalább egy olyan programunk, ami megmozgatja a fantáziád, ahol még nem jártál, amit még sosem csináltál. Tehát először kipróbálhatod őket, és mindenekfelett nem egyedül, hanem egy szuper közösséggel! Gyere el – légy akár gólya vagy felsőbb éves, légy akár matekos vagy gyógypedes – mi nagyon várunk!”
Végül pedig, de nem utolsó sorban, egy kiváló lehetőségre szeretnénk felhívni a figyelmeteket:
„Fotópályázatot hirdetünk “Gyógymatek mindörökké” címmel! A logónk végtelen jele megragadja és kifejezi a közösség örök szellemét. Buzdítunk minden résztvevőt, hogy keressék az eldugott “infinity” jeleket, alkossanak, fotózzanak, küldjék el nekünk és nyerjenek! A pályázatra tehát olyan képeket várunk, amiken végtelen jelek (∞) szerepelnek bármilyen formában. A pályaműveket a gyogymatek2.0@gmail.com-ra várjuk október 9. vasárnap 23:55-ig. Az eredményt az októberi gálánkon fogjuk kihirdetni, és a nyertest megajándékozni!”
Képek forrása: Árki Vanessza