Kultúra

MáSzínház – interjú Bakonyvári L. Ágnes művészeti vezetővel

Hihetetlenül felpezsdítő beszélgetésben volt részem Bakonyvári L. Ágnes színházi nevelési szakemberrel, aki a MáSzínház művészeti vezetője. Mint a nevében is látható, ez a színház különlegesebb szerepet tölt be a kulturális életben, hiszen ennek a kezdeményezésnek a tagjai értelmileg akadályozott fiatal felnőttek, önkéntes segítők és színházi szakemberek. Céljuk, hogy drámajátékaikkal emberépítést formáljanak, valamint inkluzív- és színházi nevelési előadásaikkal egy olyan képet mutassanak a nézőknek, melyben a fogyatékossággal élő személyek az akadályaik mellett tehetségesek és számtalan értéket hordoznak magukban. Hogy mi is a MáSzínház izgalmas története, s hogy milyen formában valósul meg az értelmileg sérült színészek munkája a színpadon, az beszélgetésünkből kiderül.

Miről szól a MáSzínház?

Bakonyvári L. Ágnes: A MáSzínház egy független színházi társulat, melynek tagjai enyhe- és középsúlyos értelmi fogyatékossággal élő fiatal személyek. Többféle tevékenység áll a repertoárunkban, képességfejlesztő foglalkozásokat tartunk a fogyatékkal élő fiataloknak heti rendszerességgel – idén 14 ilyen foglalkozásunk van –, ezek mindegyike valamilyen művészi tevékenységhez kapcsolódik (tánc, zene, színház, improvizáció, kórus, cirkusz, pantomim, báb). Csoportjaink között vannak inkluzív társulások is, akik színházi előadásokat hoznak létre, illetve készítettek egy sajtóorgánumot, ami nagyon sikeres volt, valamint a kisebb korosztály drámapedagógus segítségével játszik drámajátékokat.

A másik nagyon fontos tevékenység, melyet végzünk, az az inkluzív és integrációs színházi előadások színpadra állítása. Jelenleg négy ilyen előadás áll a repertoárunkban. Ezekben a darabokban fogyatékkal élő és ép értelmű színészek játszanak együtt. Az különbözteti meg az integrációt az inklúziótól, hogy az inkluzív előadásokban az alkotói folyamat is közösen történik.

Ezen kívül érzékenyítő foglalkozásokat is tartunk, amire középiskolákba kapunk meghívásokat.

A negyedik ilyen fontos láb, melyen állunk, az a színházi nevelés. Tavaly született meg az első ilyen színházi nevelési előadásunk, amiben egy Down-szindrómás lány játszik egy ép értelmű fiúval.

Mikor és milyen céllal jött létre a MáSzínház?

B. L. Á.: 2005-ben, Göllesz Csilla gyógypedagógussal együtt. Az volt az alap ötlet, hogy nézzük meg, hogyan működik a drámapedagógia a fogyatékos gyerekek körében. Ezek után elkezdődött egy számbeli növekedés, ami magával hozta a minőségi fejlődést is. Egyre többet kísérleteztünk.

Hogy mitől lett sokkal több ez a csupán kísérletnek indult kezdeményezés? Ágnes szerint a tagok miatt. A társulat alakjai igényelték a színházi fejlődést, hogy előadásokat vigyenek fel a színpadra. „Az első ilyen előadásnál tapasztaltuk meg, hogy a srácok mekkora erőfeszítéseket képesek tenni azért, hogy sikerélmény legyen.” – nyilatkozta Ágnes a beszélgetés során. A szülők, illetve a rokonok kerültek az első előadás zsöllyéibe közönségként, az ő lelkesedésük is hatalmas motivációt adott a fiataloknak.

Mesélnél a színházi előadásaitokról? Mi a főbb mozgatórugó?

B. L. Á.: Az első mérföldkő a Lackfi János: Világablak című darab volt. Ez egy hatalmas áttörés volt, hiszen ez már nagyon hasonlított egy igazi színházi előadásra. A következő nagyobb lépcsőfok az Ügyelő című előadás volt, amivel meghívtak minket a Pécsi Országos Színházi Találkozó programjába is. A tetőpont a Képmás című előadásunkkor jött, ami az első inkluzív színházi darabunk volt. Ennek nagy lett a sajtóvisszhangja. Az alkotói folyamatban is egyenrangú félként működtek a fogyatékkal élő lányok. A rendezői koncepció szerint a két főszereplőt egyszerre több színész valósította meg. Ennek az volt a célja, hogy a különböző személyiségjegyeket még árnyaltabban lehessen megmutatni a színpadon. Ezek után született még két darabunk: az Apák fiai és a Zuhanás sokkja, melyben inkluzív játék van jelen.

„Az előadásainknak nem titkolt és nem rejtett, ám másodlagos célja: az érzékenyítés.” – Bakonyvári L. Ágnes

A MáSzínház elsősorban színházi élvezeteket nyújt a nézőknek, szeretik elérni a katarzist. Viszont különlegességének köszönhetően járulékos célja az, hogy azzal, hogy a néző fogyatékos színészeket lát az ép értelmű előadókkal együtt játszani, alapvetően egy paradigmaváltás születik meg.

Hogyan zajlanak a próbafolyamatok? Milyen a rendezői-színészi viszony?

B. L. Á.: A Képmás című darabunknak 9 hónapig tartott a megszületése – ez egy nagyon szép metaforát ad ki. Minden előadás mellett van egy segítő, aki a háttérben nyújt segítséget a fogyatékkal élő színészeknek a jelmez, kellékek, végszavak figyelésében. A Zuhanás sokkjának egyébként én vagyok a segítője. Már eljutottunk odáig, hogy nem kell minden esetben ez a segítői szerep. Mindemellett nagyon gyorsan egymásra tudnak hangolódni a színészek, a rendezők, a dramaturgok.

Milyen előadások várhatóak a közeljövőben?

B. L. Á.: November 6-án adjuk elő az Apák fiait, illetve november 20-án lesz a Zuhanás sokkja. Ezeken kívül most zajlik a próbafolyamata a Rómeó és Júlia egy adaptációjának, amit Kontra Verona néven fogunk majd bemutatni decemberben. Ez ismét egy kísérlet, amiben arra keressük a választ, hogy hogyan tud együtt működni az audiovizuális megjelenítés az élőben nyújtott színházi aktivitással.

Személy szerint mit szeretsz a legjobban a MáSzínházban?

B. L. Á.: Erre nem tudok könnyen válaszolni, mert mindig azt, amiben éppen nagyon benne vagyok. Most például az önkéntes képzésben vagyok benne. Ez is egy újdonság, hogy rájuk, mint önkéntesekre mennyire jól lehet számítani. Most működik a második csoport, itt nagyon szeretek tanítani. Ezen kívül az előadásokon is nagyon szeretek tevékenykedni.

„A legfontosabb az, hogy amikor szerepet kap nálunk egy színész, akkor a szerep adekvát hozzáállást tesz lehetővé. Nem várjuk el a nézőtől, hogy úgy tegyen, mintha nem fogyatékkal élőt látna a színpadon. Az adott színész karakterébe az ő mássága tökéletesen beépíthető.” – Bakonyvári L. Ágnes

A MáSzínház különlegességébe ez a beszélgetés ad bepillantást. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy vajon min alapszik ez a társulat. Beszélgető partnerem elmondása szerint itt a módszertan csupán egy dologról szól: hogy nem feltétlenül a fogyatékossággal élők metódusával tanítanak. A társulat szakemberei nem mind gyógypedagógusok, inkább drámapedagógusok vagy színházi szakemberek, önkéntesek és segítők. Nincsenek megszabva a határok, és pontosan emiatt a „határ-homály” miatt tudják a lécet egy kicsit magasabbra tenni. Ezért jutottak el oda, ahol ma tartanak, valamint ennek köszönhető a siker is, melyet az előadásaik mögött hagynak.

A MáSzínház honlapján bővebb információ tárulhat elétek az előadásokkal és azok időpontjával kapcsolatban.

A képek a MáSzínház tulajdonában állnak.