Bárczi arcai, Szakmai, Útmutató

Erasmus a Bárczin – interjú Vencel Tímeával

Szeretjük meginterjúvolni azon hallgatótársainkat, akik belevágtak az Erasmusba, hiszen kalandjaikkal, értékes tapasztalataikkal mindannyiunkban felébresztik a vágyat, hogy mi is kipróbáljuk magunkat a külföldi egyetemek valamelyikén. Ez alkalommal egy olyan hallgatóra került a sor, akit mi láttunk vendégül külföldi kalandja során.

Vencel Tímeával beszélgettem, aki a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem másodéves gyógypedagógia szakos hallgatója, és úgy döntött, hogy az Erasmus keretében eltölt egy félévet nálunk, a Bárczin.

Miért döntöttél az Erasmus mellett?

Nagyon szeretem a gyerekeket, rengeteg, gyermekkori és gimnáziumi éveim alatt szerzett tapasztalatom miatt választottam ezt a szakot, számomra ez az a pálya, amit a hivatásomnak érzek. Az Erasmuson igazából mindig is gondolkodtam. Úgy voltam vele, hogy ha egyszer egyetemre megyek, akkor nagyon szeretnék kipróbálni valamilyen programot, és igaz, hogy a Covid közepén kellett eldöntsem, hogy szeretnék-e jönni, viszont mindenképp úgy gondoltam, hogy érdemes bevállalni. Főként azért választottam Budapestet, mert a későbbi terveim között szerepel, hogy itt képezzem tovább magamat, és ez egy jó lehetőség arra, hogy kapcsolatokat építsek ki, és hogy megismerjem magát a várost, az egyetemet, a környezetet, hogy kiderüljön, a későbbiekben fog-e tetszeni.

Mire jutottál, hogy tetszik a főváros?

Nagyon megszerettem Budapestet. Már többször jártam itt azelőtt, hogy ideköltöztem erre a félévre. Nagyon jó környezetbe kerültem. Egy család fogadott be, ahol mindenféle inger ért, legyen szó művészetekről, színházról vagy bármiről. Sokszor bejártam a városba csak úgy sétálni és eltévedni. Ahol lakom, az egy nagyon barátságos és családias környezet, egy kertvárosi feeling, ahol sikerült megtalálnom a helyem.

Hogy élted meg az online oktatást?

Részben abban a szakmában mozognak a rokonaim is, mint amit én választottam, így el voltam árasztva szakirodalommal, úgyhogy nem jelentett problémát, hogy nem járhattam könyvtárba vagy ilyesmi – minden a kezem alatt volt. Maga az online oktatás nem volt könnyű abból a szempontból, hogy az otthoni egyetememen is teljesítenem kellett a követelményeket és a vizsgákat az Erasmusos félév mellett. Összességében eleinte nehéz volt menedzselni, hogy a két képzésen párhuzamosan vegyek részt, mivel nagyon eltérő a két egyetem rendszere, viszont rengeteg segítséget kaptam a barátaimról, mentoraimtól, a tanáraimtól és mindenkitől, aki körülvett, úgyhogy sikeresen vettem az akadályokat. Az első 3 hónapom teljesen online, lezárásokban zajlott, ezért nem sok lehetőségem volt kimozdulni. Meg kellett tanulnom úgy szervezni mindent, hogy azért szabadidőm is legyen.

Egy órám volt, amire személyesen is bejárhattam, és ezért nagyon hálás vagyok. Viszont úgy érzem, hogy igazából sikerült online is olyan kapcsolatokat kialakítani, amelyeket a későbbiekben, akár személyesen is kibontakoztathatok. A választott tantárgyaim többségének fókuszában online oktatásban is megjelent a személyesség, a közelség érzése a szakmai kapcsolódások által. Rengeteget fejlődhettem a félév alatt, és sok értékes tapasztalatról lemaradtam volna, ha nem jöttem volna el.

Említetted, hogy nagyon különböző a két egyetem rendszere. Miben különbözik a két képzés?

Nagy különlegessége az itteni egyetemnek, hogy szakirányok vannak. Nálunk osztatlan a képzés, itt specifikusan tanulnak a hallgatók, otthon viszont minden szakirányba kapunk betekintést. Ez van, akinek hátrány, van, akinek előny, szerintem mind a két megközelítés jó. Én is szeretném, ha lenne egy konkrét szakirányom, de majd a későbbiekben elválik, hogy merre specializálódom. Szeretem, hogy otthon mindenbe beleláthatunk, mindent megismerhetünk, és sokkal könnyebb eldönteni, hogy melyik az a terület, amibe a leginkább beleillünk és önmagunkat tudjuk adni.

Az is nagyon érdekes a Bárczin, hogy itt milyen kicsi kreditszámú tantárgyak vannak, és milyen sokat kell teljesítsenek belőlük a diákok egy félévben. Nálunk más a rendszer, órarend szerint működik minden, és nagyobb kreditszámú tantárgyak vannak. Igaz, hogy itt specifikusabbak, kevesebb tananyaggal, sokkal lényegretörőbben, nálunk pedig egy tantárgyba sokkal több téma van sűrítve.

Itt összedolgoznak az egyetemisták. Megosztják egymással a jegyzeteiket, minden szinten segítik egymást. Ez a szintű csapatmunka és összetartás, amit itt képviselnek, szerintem nagy előnyt jelent majd a szakmában később. Kevés egyetemnél hallani ilyesmiről, ezért ezt mindenképp kiemelném, mert tényleg fantasztikus, hogy mennyi támogatást kaptam. Néha csak ráírtam az emberekre, hogy „Szia, Erasmuson vagyok és itt-ott elakadtam”, vagy bármi, és mindenki rögtön együttműködött és szívesen segített. Nálunk is van együttműködés, viszont nagy hangsúlyt kap a versengés az egyetemisták között, ha tanulásról van szó, de a csoporttársaim rengeteget segítettek ebben a félévben nekem is, hogy teljesíteni tudjam a követelményeket.

Másrészt valószínű, hogy többnyire olyan tantárgyakat vettem fel, amelyek főként személyességen alapszanak, legyen itt szó a meseterápiáról, empátiás készségek fejlesztéséről, vagy a művészeti tantárgyakról, talán konkrétan erre irányultan választottam ki a legtöbb kurzust, és emiatt érezhetem ezt a közelséget, személyességet jobban. Maga a közvetlenség a tanárok részéről, az, hogy sokukat tegezhetjük, és figyeltek arra, hogyan is éljük meg a járványhelyzetet – nagy támogatást adott a nehéz pillanatokban. Az oktatók érdeklődőek voltak, nagyon sokat segítettek, bármikor fordulhattam hozzájuk kérdésekkel.

Ki lehetne emelni még egy fontos tényezőt – azt, hogy itt központi szerepben van a gyakorlat. Nálunk főként a tantárgyak színezete elméleti, itt viszont többségben gyakorlati tantárgyak vannak, az utolsó évben kifejezetten. Ebben a szakmában a gyakorlat és az elmélet kézen fogva együtt jár. Nálunk többnyire a diák elszántságán és lelkesedésén múlik valódi tapasztalatot szerezni. Persze az is számít, hogy a gyógypedagógia területe Budapesten sokkal kifejlettebb több irányban is, ezért millió lehetőség akad. Én sok helyen önkénteskedtem otthon is és itt is, viszont erre időt és energiát kell szánni, amit a Bárczi alapjáraton megkövetel, és buzdítja az egyetemistákat, hogy menjenek, lássanak és tapasztaljanak.

Hol szereztél nálunk szakmai tapasztalatot?

Voltam a Nem adom fel alapítványnál, készítettem egy interjút a Holnap Iskolája vezetőségével, egy időre betekintést nyerhettem a Csalogány Intézménybe is. Szerintem az ottani tapasztalat volt rám a legnagyobb hatással, mert az önállóság elérése a súlyosan halmozottan sérült gyerekeknél egy fontos terület, amit eddig nem volt esélyem ilyen szinten megfigyelni, részt venni benne. Emellett jártam egy logopédushoz is, akivel bepillanthattam egy neurológia osztály életébe, voltam gyermekfejlesztéseken, úgyhogy a lezárásokhoz képest mégis sokfelé tudtam mozogni.

Javasolnád-e másoknak a Bárczit?

Mindenképp javasolnám. Én folyamatosan kapcsolatban voltam az otthoniakkal is, úgyhogy meséltem nekik az élményeimről. Volt, hogy felszólaltam kurzusokon is, olyan dolgokat tudtam mondani, amiket itt tanultam, és próbáltam átadni nekik is. Sokat fejlődtem az összefüggések meglátásában is, és abban, hogy globálisan tudjam értelmezni a tantárgyakat. Ebben nagy hasznomra vált az Erasmus, és többen is jelentkeztek, hogy szeretnének velem beszélgetni, mivel ők is gondolkodnak a programon. Mindenképp ajánlanám, mert egy új szemléletmód, egy más egyetem, más tanárokkal, más tantárgyakkal. Rengeteg tapasztalattal jár az ilyesmi. Izgalmas volt megfigyelnem, milyen egy másik ország társadalmi hozzáállása az SNI-sekhez.

Szeptemberben mindenképp visszajövök, azért, mert hihetetlenül jó gyakorlati lehetőségeket találtam, ahol tanulhatok más szakemberektől. Ha véget ér az alapképzésem, és lerakom az államvizsgát, terveim között van, hogy itt tanuljak egy ideig, különböző képzéseket végezzek, vagy itt kezdjem el építeni a karrierem. Egy régi tanárom szavaival élve ki kell menni a világba szerte-szét, összegyűjteni minden jót, majd hazavinni, hogy otthon kamatoztathatni lehessen. Nálunk is nagyon szép kezdeményezések vannak, viszont a fejlődés határa a csillagos ég, és nagy szükség lenne speciális szakemberekre, több, célzott képességfejlesztésre. Szeretnék mindent, amit itt tanulok, átadni az otthoniaknak is, hozzá szeretnék járulni ahhoz, hogy nálunk is fejlődjön, gazdagodjon ez a terület.

Képek forrása: Vencel Tímea

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük