Kultúra

Felhasználók vagy kihasználtak? – A közösségimédia-jelenlét kérdései a Társadalmi dilemma fényében

Szeptember 9-én került fel a Netflixre Jeff Orlowski dokumentumfilmje, a Társadalmi dilemma (The Social Dilemma), amely a közösségimédia-felületek használatával kapcsolatos kérdéseket vizsgálja. Sokan már kívülről fújjuk a témában elhangzó szokásos szólamokat, így jogosan merül fel a kérdés, hogy mit lehet ehhez még hozzátenni. A választ az alkotás által felvett szemszög kínálja: nem jogosan aggódó szülők, durva függőségen átesett fiatalok vagy pszichológusok a megszólalók, hanem olyan fejlesztők, akik korábban a nagy közösségimédia-cégek alkalmazásában álltak.

Ezek a szakemberek többek között a „tetszik” gombon vagy jelentős pénzügyi stratégiákon dolgoztak a Facebook, az Instagram, a YouTube vagy a Google vállalatainál. A velük készített interjúk adják a dokumentumfilm gerincét, a tárgyalt jelenségekkel pedig egy család életén keresztül ismerkedhetünk meg közelebbről, így sokkal érthetőbbé válik az is, az átlagfelhasználót – vagyis minket – hol és hogyan érint mindez.

https://www.youtube.com/watch?v=uaaC57tcci0

Hol is a probléma?

A bármikor elérhető végtelen információmennyiség, a szeretteinkkel való hatékony kapcsolattartás és a vírushelyzetből adódóan személyes jelenlét nélkül megvalósuló munkavégzés és tanulás elképzelhetetlen lenne digitális eszközök nélkül. A közösségimédia-felületek lehetőséget kínálnak és motiválnak az önkifejezésre, ezáltal elősegítik a kreativitás fejlődését. Ezenfelül pedig az offline társas közegükben elutasítással találkozó, valamilyen kisebbséghez tartozó fiatalok, felnőttek itt közösségre lelhetnek. Ezekben a remek dolgokban a közös pontot az interaktivitás jelenti, ami viszont a függőség kialakulásának alapja is lehet. Az interjúkban hangsúlyozzák, hogy ezt a rizikót már a korai fejlesztési fázisokban lehetett tudni, és bár mindenki valami jót és hasznosat szeretett volna alkotni, ezzel az igazán problematikus oldallal nem igazán kezd senki semmit.

Az orrunk előtt, az orrunknál fogva

Míg ezek a felületek számunkra a szórakozásról és a kapcsolattartásról szólnak, addig a cégek szempontjából eladásra szánt termékek. Logikus feltételezés, hogy minket, felhasználókat próbálnak megnyerni, de gondoljunk csak bele: te fizettél valaha is egy forintot a Facebooknak? Csak abban az esetben válaszolhatsz igennel, ha már adtál fel hirdetést az oldalon. Mert a hirdető itt a vevő, és mi, felhasználók mintha része lennénk a terméknek.

Persze a felhasználókat teljesen legálisan „csupán” adatként adják el. Hajlamosak vagyunk az online adataink alatt a képeinket, az üzeneteinket, a jelszavainkat érteni, amelyekre figyelnünk kell, mert ha illetéktelenhez kerülnek, az para. És tényleg para, de itt nem ezekre az adatokra kell gondolni.

Olyasmiket jelentenek az eladott infók, amelyekre talán nem is gondolnál: hogy mire kattintasz rá, hogy hány másodpercig nézel egy-egy elinduló videót, hogy mikor vagy aktív, vagy hogy mikre kerestél rá mostanában. Ehhez hozzáadódnak az adatok alapján az online térben való felhasználói viselkedést leghatékonyabban bejósló algoritmusok – és ez az, amiért fizetnek a marketingesek. A beépített mesterséges intelligenciák ismernek téged, az érdeklődésedet, a szokásaidat, és folyamatosan követik ezek változását, így akkor juttatnak a hírfolyamodba téged érdeklő tartalmakat, amikor valószínűleg online vagy, és pörgeted a feedet.

Azzal alapvetően nincs is baj, ha el tudják juttatni hozzád azoknak a termékeknek a hirdetését  – vagy olyan tartalmakkal érnek el –, amelyek neked szólnak. Hiszen az oldalak kedvelésével, a feliratkozásainkkal mi magunk is erre törekszünk. A probléma ott kezdődik, hogy az algoritmusok révén az üzenőfalad nem olyan posztokkal lesz elárasztva, amelyek hasznosak számodra, hanem amelyek a korábbi adatok alapján a képernyő előtt tarthatnak. És valószínűleg ott is fogsz maradni, lejjebb görgetsz, és még lejjebb.

Viszont ha egész nap ebben az egyénre szabottságában magával ragadó információtengerben lubickolunk, a függőség kialakulásának alapvető pszichés következményein kívül nem lesz időnk kialudni magunkat, vagy a valós kapcsolatainkat ápolni.

És persze az sem biztos, hogy amit látunk, az jó nekünk. Egyfelől érdekes egymás posztjait nézegetni, másfelől ritkán tudatosul, hogy az online felületen nem a valós személyiség mutatkozik meg, csupán egy idealizált képet láthatunk: retusált fotókat és sokszor kizárólag pozitív életeseményekről való beszámolókat. Mindez sokakban azt az érzést keltheti, hogy nem elég szépek, nem elég mozgalmas az életük, ami hosszú távon önértékelési zavarokhoz és szorongáshoz vezet.

Hiszem, ha látom

Újabb kérdés ez elénk kerülő tartalomhalmazzal kapcsolatban az információk megbízhatósága. Az algoritmusok nemcsak cicás videókat, akciós ruhák hirdetéseit dobálják elénk, hanem híreket is. Mivel az ilyen jellegű infóknak is a ránk szabott összeállítása jut el hozzánk, sokszor értetlenül állunk a tőlünk eltérően gondolkodók előtt. Hogyhogy ő nem érti, nem tudja, amit mi igen?

Ezekre a kérdésekre részben válasz lehet, hogy egyszerűen különböző tartalmak, így különböző tények formálják a valóságunkat. Ez hosszú távon a társadalom polarizációjához vezethet, ami nem kedvez az egymás elfogadására vagy a multikulturalizmus megvalósulására irányuló törekvéseknek, sokkal inkább negatív irányú társadalmi folyamatokat erősít.

Most mi lesz?

Mindez elég kétségbeejtően hangzik, de a film baljóslatú zenéje és nyomasztó képei ellenére is mutat némi reménysugarat. A social media cégeket etikai okokból elhagyó exmunkatársak nem azért tárták nyilvánosság elé mindezt, hogy pánikot keltsenek. Sokkal inkább azért, hogy minél több emberben tudatosulhasson a probléma, és együtt küzdhessünk ellene. Indítványuk az etikus fejlesztés: olyan algoritmusok és mesterséges intelligenciák fejlesztése, amelyek biztosítják a felhasználók pszichés egészségét, és visszafordítják a negatív folyamatokat.

A Társadalmi dilemmát minden közösségimédia-felhasználónak ajánlom. A fent tárgyaltak tudatosításán kívül segíthet abban is, hogy kicsit reflektívebben álljunk hozzá saját böngészési szokásainkhoz. Kérdés persze, hogy ez mennyire működhet, amikor a film után az első gondolatom az volt, hogy ezt valamilyen formában meg kell osztanom minél több emberrel. Ugye érezzük az ellentmondást… Meg különben is, te hol találtad ezt a cikket?

Írta: Szücs Anikó