Nem ez lenne az első eset, hogy egy egyetem modellt váltana, gondoljunk csak a Corvinus vagy a MOME átalakítására. Akkor mégis, mi történt és történik, hogy ekkora visszhangja van a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel kapcsolatos intézkedéseknek? 

Mit jelent pontosan ez a modellváltás? 

Előfordult már az utóbbi években több egyetemnél is, hogy állami fenntartásúból alapítványi fenntartású magánegyetemmé vált. Azonban az SZFE esetében ez a modellváltás nagy port kavart, és mai napig kibontakozó ellentétek feszülnek egymásnak a téma mentén. A modellváltás megértéséhez, először azt kell látnunk, hogy miként működik egy egyetem vezetése, jelen esetben működött az SZFE ezidáig. Az egyetem olyan, mint egy kis köztársaság, amely demokratikus úton választ vezetőket magának. Ők alkotják a Szenátust. Ez a választás megkívánja az egyetem polgárainak tiszteletét és bizalmát. A modellváltás a már említett privatizáción túl magába foglal jelentős szervezeti változásokat is. Ilyen például az Alapítvány Kuratóriuma, amely olyan jogokat kapna meg, amik eddig a Szenátust illették. Az Alapítvány Kuratóriumába azonban nem olyan személyek kerülnek, akiket az egyetemen választottak meg, hanem akit az állam odahelyez. Így került Vidnyánszky Attila, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházi rendező és filmrendező az alapítvány élére elnökként.

Mi a helyzet az SZFE-n?

Ahogy említettük, nem először történt ilyen váltás az egyetemek kapcsán, mégis az SZFE esetében eddig nem látott ellenkezést váltott ki ez a döntés. Ennek az ellentétnek számos összetevője van, az azonban bizonyos, hogy már évek, évtizedek óta a magyar kulturális életet meghatározó megosztottság tört a felszínre. Fontos azonban kiemelnünk, hogy tartózkodunk a leegyszerűsítő és túlságosan kategorizáló kijelentésektől. Nem lehet kijelenteni, hogy ez egy tisztán jobb-bal oldali, egy nemzeti-keresztény ellentét szemben a liberális ellenzékiekkel. Vidnyánszky intézkedéseit bíráló személyeket találunk minden pártból, ahogy érveket mellőző, csupán indulatoktól fűtött hangoskodókat is minden táborból. Trokán Péter az indexnek adott interjújában például úgy nyilatkozott, hogy szégyelli magát a pályatársai miatt, ugyanakkor azt is kijelentette, hogy a tüntető diákoknak sincs feltétlen igazuk mindenben, de jogosan sértettek. Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója szerint ez egy színházszakmai, politikai, kultúrpolitikai és oktatáspolitikai krízis, amely nem racionális érveken alapul, hanem indulatokból meghozott döntéseken. Vidnyánszky a Mandinernek adott interjújában hasonló dolgokat kifogásol, csak éppen a másik oldalnak rója fel azokat. Abban tehát konszenzus van, hogy a kommunikáció nem működik, a kérdés csak az, hogy miért nem, és kinek kellene kompromisszumot vállalnia. 

Milyen ellentétek állnak a háttérben?

Az ellentéteket most nem áll módunkban kifejteni, azonban néhány ellentérpárt igyekszünk megnevezni. Kétségkívül meghúzódik egy ideológiai nézetkülönbség is a felek között, hiszen ahogy Vidnyánszky mondta, a művészet közvetett módon átad valamilyen értéket, nézetet, így ideológiai hatása is van annak, hogy kinek a kezében összpontosul a hatalom. (Ahogy igaz ez a politikára, úgy a kultúrára is.) Szintén az ellentét részét képezi a szervezeti kérdés, amely az egyetemi autónomia, demokráció kérdésköréhez tartozik. Szintén az ellentét részét képezheti az eltérő művészetértelmezések. (Például, mi a művészet célja? Szilárd értékek és hagyományok átadása, vagy éppen kételyek támasztása és kritikus gondolkodásra ösztönzés?) Végül, nem mehetünk el a szabadság és a felelősség kérdése mellett sem, hiszen ez a páros mindig együtt jár, ahogyan a jogok és kötelességek is. Míg az egyik oldal a szabadságáért küzd, addig a másik oldal a szabadságból fakadó felelősséget hangsúlyozza. 

Hol tartunk most?

Szeptember elsejével érvénybe lépett a törvény, miszerint az egyetem alapítványi fenntartású magánegyetemmé vált. Az egyetem szenátusa lemondott. Emellett, már több mint egy hét eltelt, s az egyetemen továbbra sincsenek órák. A diákok elfoglalták az épületet, és csak azokat engedik be, akiket szeretnének, így például a kuratóriumi elnök, Vidnyánszky még nem tette be a lábát oda. Vasárnap (09. 06.) sor került a harmadik tüntetésre is, amelyen sort álltak az SZFE Vas utcai épületétől egészen a parlamentig, és kézről-kézre (természetesen maszkban és kesztyűben) továbbadták az SZFE által írt Chartát, amely kiemeli, hogy készek a kommunikációra, amennyiben egyenlő felekként tekintik őket. A tüntetésen egyébként nehéz volt unatkozni, ugyanis számos művészeti ág képviselői készültek valamilyen produkcióval az utcán állóknak. Az egyetem leköszönt vezetősége megnyitotta a 2020/21-es tanévet, és kísérleti tanköztársaságot hirdettek ki. Az egyetem épületében így az oktatás megkezdődött, de az továbbra is blokád alatt áll.

Hogyan tovább?

Arról is eltérő vélekedések vannak, hogy miként lehetne túllendülni ezen a krízisen. Trokán Péter az Aczél korszak „tűrjük, tiltjuk, támogatjuk” hármasát a „tehetség, tisztesség, tolerancia” hármasára cserélné, ahol a párbeszédet nem a politikai állásfoglalások határozzák meg, hanem a szakmaiság és bajtársiasság, a közös érdek; a magyar kultúra előmozdítása. Mácsai Pál szerint az egyedüli pozitív kimenetele a dolognak az lehet, ha visszavonják az eddigi intézkedéseket. Vidnyánszkyék pedig továbbra is a másik fél kommunikációs nyitására várnak. 

Végezetül…

Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy egyetemistákként a racionális gondolkodás hívei vagyunk, amely magába foglalja a kritikus megközelítését az adott kultúrának, amiben élünk. Így például fontos reflektálnunk arra a korszellemre is, amiben élünk. Időnként úgy érezhetjük, hogy minél hangosabb valaki, annál inkább igaza van. Ez azonban szembe megy a tényekre épülő, logikus gondolkodásnak, és ebben az esetben a szubjektivitás átveszi az objektivitás helyét. Így bátorítunk mindenkit, hogy tájékozódjon alaposan, járjon utána a részleteknek, ismerje meg minden megközelítés álláspontját, és értelmiségiekhez híven alkosson véleményt ezek után. Erre mi itt most nem teszünk kísérletet, célunk csupán a helyzet körbejárása volt.

Írta: Kneifel Áron