Valóságaink vagy egymás közös valósága?
Nézz emberjogi filmeket otthonról!
Idén 17. alkalommal rendezték meg a Verzió Nemzetközi Emberjogi Dokumentumfilm Fesztivált, amely a veszélyhelyzetre való tekintettel ebben az évben november 10. és 22. között az online térben valósul meg. A műsorról folyamatosan frissülő tájékoztatással szolgál az esemény Facebook-oldala, a filmek részletes leírása és megtekintésük pedig a festival.verzio.org weboldalon keresztül érhető el. A filmek egy része ingyenes, egy részére pedig a limitált számban elérhető jegyek egyikét kell megváltani a megtekintéshez. A minőségi nemzetközi munkákat felvonultató fesztivál vetítései, amelyek eddig mozitermekben történtek, most még fizetős film esetében is a mozijegy ára alatt, egyenesen a szobádból, a legkényelmesebb home-outfitben lesznek megtekinthetőek.
Dokumentumfilm mint kikapcsolódás?
A fesztiválon felvonultatott alkotások első blikkre hozzák a már megszokott színvonalat és mélységet. Tény, hogy sokakban a dokumentumfilm mint műfaj önmagában némi ellenérzést válthat ki. Fiatalként gyakran az első gondolat erről a kategóriáról, hogy „oké, ez biztos olyan kaliber lehet, mint amit a nagyiék néznek a Spektrumon ebéd után, és még ők is bealszanak rajta”. Amellett, hogy természetesen az említett kategóriával sincsen feltétlenül probléma, a Verzión vetített filmek esetében végképp nem kell aggódnod amiatt, hogy netán unatkozni fogsz. Hiszen az alkotások mindegyike nagyon aktuális emberjogi kérdéseket érint: a legtöbb felmerülő téma mindannyiunk ügye, még akkor is, ha néhányról ez csak akkor derül ki, amikor már megnézted.
Az idei program fő témái az alaptematikán belül a női egyenjogúság, a kisebbségek helyzete, a szegénység, a klímaváltozás, a migráció, a modern kori rabszolgaság, a generációk közötti diskurzus, a jogállamiság és persze 2020 elmaradhatatlan főszereplője: a koronavírus. Az alkotások legtöbbje egyszerre akár több kategóriába is beletartozhat a felsoroltak közül, de a csoportosítás ellenére is minden egyes film más és más szemszögből képes láttatni egy adott emberjogi kérdést. A nézőre tett várható hatás pedig egyéni temperamentumtól és filmtől függően meghatottság, többnapos heveny melankóliával fűszerezett filozofikus hangulat vagy éppen az aktivistaidentiás megerősödése.
Egy film a valódi szépségről
A 2019-es Maddy, a modell című, svéd alkotásban például a világon az első Down-szindrómában érintett női modelljét, Madeline-t kísérhetjük végig a profi divatmodellé válás útján. Maddy esetében ez nemcsak egy álom megvalósítása, hanem küldetés is. Egy küldetés, amelyet azóta visz a vállán, amióta fellépett a kifutóra. Ez pedig az emberek gondolkodásának megváltoztatására való törekvés. Egyrészt a fogyatékossággal élő emberek gondolkodásának megváltoztatása: hogy végre felfedezzék a saját szépségüket és értékeiket, legyen az külső vagy belső. Hogy végre olyasvalakivel azonosulhassanak, akinek elfogadott és tisztelt szerepe van ebben a világban. Másrészt Maddy alapvetően változtathatja meg a szépségről az átlagemberekben élő képet. Mert nem csak az a szép, akinek szabvány-tökéletes alakja és a szabvány-tökéletes mosolya van. Hanem mindenkinek a mosolyát épp azt teszi széppé, hogy csak az övé, hogy egyedi és őszinte. Ez az igazi szépség, az a fajta szépség, amit Madeline is képvisel a munkájával, és ami mindannyiunkban ott rejlik.
Oly távol vagy tőlem, de mégis közel
A 17. Verzió Filmfesztivál a „Közelebb egymás valóságához” címet viseli, ami most, a vírushelyzet idején különösen beszédes. Hiszen nemcsak más országok lakóitól, de az eddigi életünk mindennapjait jelentő emberektől is el vagyunk választva az egészségünk érdekében bevezetett szabályozások által, no meg azáltal, hogy a szokatlan helyzetre való tekintettel természetesen számos probléma merült fel a saját életünkben, ami még inkább befelé irányítja a figyelmünket. Ha meg is próbálunk kapcsolódni a közvetlen környezetünkön kívül mások, távolabb lévő vagy más okból személyesen nem elérhető szeretteink, barátaink életéhez, az jelenleg a magánéletünkben is főleg online történik. A Verzió keretében ugyanitt, az internet platformján a valóságunkkal esetleg csak a hírek által érintkező embertársainkhoz kerülhetünk egy kicsit közelebb.
Az aktuális témákat feldolgozó dokumentumfilmeken keresztül most olyanok szólítanak meg minket, akiknek a mindennapi küzdelmeik első ránézésre nagyon különbözőnek tűnhetnek a mieinktől. Egy-egy műalkotásban elmerülve ismerhetünk rá arra, hogy a Down-szindrómával élő modell külső és belső értékekkel kapcsolatos dilemmái, a belarusz politikai változások közepette magát porszemnek érző egyén vagy a klímaváltozás miatt eltűnő természeti erőforrások hiányában összeomló mezőgazdasági dolgozók kétségbeesése ezen a bolygón osztozó emberi lényként végső soron mindannyiunk közös tapasztalata.