Kultúra, Szabadidő

Az elfogadás és a szeretet kávézója – A Nem Adom Fel Kávézó és Étteremben jártunk

Manapság számtalan kávézó és étterem invitál minket egy kellemes délután eltöltésére, azonban vannak olyan helyek, amelyek egyedisége kiemelkedik a többi közül. De mitől lehet különleges egy kávézó?

A Nem Adom fel Kávézó és Étterem Budapest első fogyatékossággal élők által alapított kávézója, ami máig töretlen népszerűségnek örvend. Azon kívül, hogy a kávéház 5 éves fennállása alatt munkalehetőséget biztosít a fogyatékos emberek számára, számos programlehetőséget is kínál az ide betérőknek. Látogatásunk után rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennünk, így egy interjú keretein belül beszélgettünk Gyulai Zsuzsával, a kommunikációs munkatárssal.

Mi áll a kávéház fókuszában? Mi volt a célotok az ötlet megvalósításakor?

A cél egy olyan inkluzív tér létrehozása volt, ahol épek és sérültek együtt tölthetik az időt. A sérült dolgozók megtapasztalják a hasznos munka és az elfogadás élményét, a vendégek pedig azt, hogy sérült emberek is tudnak társadalmilag hasznos munkát végezni. Akkreditált munkahelyként mentor segítségével segítjük dolgozóinkat a beilleszkedésben.

Az ide érkező vendégek milyen jellegű ételekből és italokból tudnak választani? Vannak igazi specialitásaitok?

Változatos menüsorunk van, az aktuális étlapot a Facebook oldalunkon mindig meg lehet nézni. Vannak vegetáriánus ételeink is. A menün kívül vannak állandó ételein is, melyeket mindig lehet rendelni. Nincs nagy konyhánk. Süteményeken kívül délutánonként egyszerűbb szendvicsek, snackek rendelhetőek. Igazi specialitásunknak a többféle kekszeinket nevezném meg, melyek a szakácsunk saját receptjei alapján készülnek, és a kifejezetten számunkra pörkölt egyedi kávéink mellé igen jól illenek. Kekszeinket a webshopunkban is meg lehet rendelni: https://shop.nemadomfelkavezo.hu/.

Hogyan kell elképzelni egy átlagos napot nálatok?

A konyha már 8-kor nyit, az ételek előkészítése, elkészítése zajlik, hogy a délben kezdődő ebédidőre már friss étellel várhassuk vendégeinket. A kávézó vendégtere 11-kor nyit, de a kollégák már előtte bent vannak, hiszen a takarítás, asztalok előkészítése, mosdók tisztántartása és papírral feltöltése zajlik ilyenkor. Közben esetleg áru érkezik, annak a bevételezése, kiadása is megtörténik. 11-kor nyitunk, innentől a vendégek fogadása és kiszolgálása zajlik. Miután kiszállítást is vállalunk a Wolton és a Netpincéren keresztül, kollégáink feladata a rendelések kiadagolása is, azok becsomagolása és átadása a futárnak, de emellett saját futáraink is szállítanak ebédet.

12-14 óra között van ebédidő, ekkor nagy a pörgés, sokan jönnek hozzánk. Ebéd után az asztalok leszedése, újabb takarítás, valamint az edények mosogatása és helyre pakolása zajlik.

Délután a szokásos kávézós vendégkör fogadása és kiszolgálása mellett felkészülünk az esetleges esti programokra is. Ez a terem berendezését, a technika (hangosítás, projektor stb.) ellenőrzését és beállítását jelenti. Nagyobb rendezvényeken regisztráció és beléptetés is működik.

Mi alapján választottátok ki a dolgozókat?

Meghirdetjük az állásokat, telefonos beszélgetés után önéletrajzot kérünk, majd személyes találkozóra kerül sor. Itt a szükséges dokumentáció áttekintésén túl megmutatjuk a különböző munkaköröket is. Arra törekszünk, hogy mindenki számára testhezálló feladatot találjunk, hiszen akkor lesz a dolgozó hatékony a munkájában, ha jól érzi magát benne. 1 vagy 2 próbanap után születik meg a végleges döntés az alkalmazásról.

Mind a Facebook, mind a webes platformon is megjelennek újabb és újabb programlehetőségek. Mely programok voltak a legnépszerűbbek, amiket eddig szerveztetek?

A vírus sajnos megnehezítette egy időre a programszervezést, de már újra elindultunk. Népszerű a filmklubunk, de a legnagyobb tömeg Oláh Ibolya lemezbemutatóján volt, ahol Presser Gábor is jelen volt. Szintén telt ház volt Bödőcs Tibor könyvbemutatóján. Jelenleg Lettner Krisztina fotóművész kiállítása látható Böjte Csaba portréiból.

Amikor egy program, új ötlet megvalósításán dolgoztok, ahhoz a dolgozók is hozzájárulnak? 

A programok egy részét a kulturális programszervezőnk hozza létre, gyakran pályázati támogatással. A kollégák ilyenkor tevőlegesen részt vesznek a szervezésben, a regisztráció és beléptetés egy kolléga feladata, mások a termet rendezik át a vendégek igényeinek megfelelően, ill. a rendezvény alatt felszolgálják a rendelt ételeket, italokat.

Vannak olyan projektjeink is, pl. a webshopban is kapható konyhai textilek, amikor az áru elkészítésében is részt vettek dolgozóink, jelen esetben pecsételős technikával a textilek díszítését végezték. Az ünnepi köszöntőlapjaink is a kollégák kezeinek munkáját dicsérik.

Tulajdonképpen mindenki megváltozott munkaképességű, de nem mindenki értelmileg akadályozott, többen ép értelműként dolgozunk ott, én mozgássérült vagyok.

Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

Célunk, hogy a vírus miatti zárás alatt kifejlesztett házhozszállítási szolgáltatásunkat tökéletesítsük, és szélesítsük vevőkörünket. Szintén fontos, hogy újra beindítsuk azt a színes kulturális életet, ami a programjainkra volt jellemző, és visszacsábítsuk a régi vendégeket, újakat nyerjünk meg a kávézónk számára.

Forrás:

https://www.facebook.com/nemadomfelkavezo/photos/a.1657115247867852/2265890756990295

https://nemadomfelkavezo.hu/