Kultúra, Útmutató

Mindjárt itt a karácsony – különleges ajándékötletek különleges emberektől

Ismét elérkeztünk az év sokak számára kedves időszakához: az utcák, közterek díszfénybe borulnak, a boltokban hangulatos zene szól, s a család a közelgő ünnepekre készülődik. Ilyenkor mindig izgalmas, olykor-olykor pedig igencsak stresszes feladatnak bizonyul a karácsonyi ajándékok vásárlása.

Az apró ajándékokkal azonban nem csak szeretteinknek kedveskedhetünk, hanem egyszerre támogathatjuk más emberek szorgos munkáját is. A következő cikkben olyan kisvállalkozásokat, szervezeteket, alapítványokat mutatunk be, ahol igazán különleges ajándékokra lelhetünk – különleges emberek kezei által készítve.

A Down Alapítvány 1992-ben jött létre. Kezdetben a szülők összefogására, közös programjaiknak szervezésére jött létre, majd később szemléletformáló szerepet is betöltött, és azóta is töretlenül dolgozik a középsúlyos értelmi fogyatékos és halmozottan sérült gyermekek, fiatalok és felnőttek megsegítésén.

Az alapítvány egyik célja, hogy segítse a felnőtt értelmileg akadályozott emberek önálló életét, melynek egyik legfontosabb eleme a munka, valamint a munkából befolyó jövedelem. Az alapítvány keretein belül lehetőség van arra, hogy fogyatékkossággal élő személyek és megváltozott munkaképességű személyek egyaránt dolgozhassanak: műhelyeikben a kliensek számára lehetőség nyílik az ékszerkészítés, gyertyaöntés, vagy bőrtárgyak készítésének művészetét.

A Down Alapítvány alkotói

A tanműhelyekben elsajátított képességeket pedig aztán az Alapítvány keretein belül az újdonsült művészek az önállóságuk megteremtéséhez használhatják fel: kézműves tárgyaikat az érdeklődők megvásárolhatják. A Down Alapítvány webáruházában rengeteg érdekes és hasznos dologra bukkanhatunk, például pénztárcákra, fülbevalókra és nyakláncokra, különböző kerámiákra.

Bőr pénztárca szett a Down Alapítvány webshopjában

Más alapítványok is részt vesznek a fogyatékossággal élő felnőttek foglalkoztatásában. A Fészek Csillag Alapítvány a komplex személyiségfejlesztés, egyéni kísérés mellett felkészítő programokkal segíti azokat a személyeket, akik eddig semmilyen lehetőséget nem láttak arra, hogy munkát végezzenek.

„Ahogyan a fiókákat is önálló repülésre, szárnypróbálgatásokra készteti az anyjuk, mi is arra törekszünk, hogy a fogyatékossággal élő személyek a közös világunkban találják meg a helyüket, és ne egy mesterségesen megalkotott világban éljenek, amit mi teremtettünk számukra.” – így szól az alapítvány bemutatkozása. A Fészekben tevékenykedő fogyatékossággal élő személyeknek lehetősége nyílik arra, hogy új készségeket, képességeket tanuljanak, s ezeknek segítségével pedig kézzel fogható tárgyakat varázsoljanak az alapanyagokból.

Az itt dolgozó fogyatékossággal élő felnőttek és segítőik keze által kreált ajándéktárgyak online és a Fészek Csillag biatorbágyi boltjában is megvásárolhatók. Tevékenységüknek célja amellett, hogy alkotóikat minél önállóbb életvitel elérésében segítsék, figyelemfelhívás a fogyatékossággal élő személyek értékteremtő munkájára is.

A Fészek Csillag Bolt ünnepi kínálata

Csodaszép kerámiákat nem csak a Fészek Csillag Boltban, hanem egy újdonsült kisvállalkozástól is vásárolhatunk. A kisvállalkozást egy fiatal lány, Németh Daniella vezeti, aki 16 éves korától kezdve egy agyvérzés következtében kerekesszékben éli az életét.

Danó a Képmás Magazin borítóján

Hobbiként, fejlesztő foglalkozásként indult a kerámiával való kapcsolata.

„Anyukám ötlete volt, mert jól fejleszti a kézügyességet, és ez visszahat az agy fejlődésére is.” – meséli Daniella, vagy, ahogyan a legtöbben ismerik: Danó, aki már több éve készít szebbnél szebb tárgyakat, nem is akárhogyan.

„Magyarországon viszonylag kevesen készítenek magastüzű kerámiát hazai piacra. A termékeink attól különlegesek, hogy egy kézzel készítem őket. A forma és dizájn is egyedi tervezés, melyet az anyukám talált ki.”

Danó munkáit a természet, a növények, gyümölcsök ihlették, hangulatukban, színeikben pedig megőrzik az egyes évszakok jellemzőit. Csodaszép munkák, tele érzelemmel és kitartással.

Danó kerámia termékei

Az Életlehetőség Nonprofit Kft. 2007-ben alakult azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a különböző fogyatékossággal élő fiatalok számára. Térségükben – egyedülálló módon – több, mint 25 látássérüléssel, hallássérüléssel vagy mozgásfogyatékossággal élő személynek biztosítanak munkalehetőséget. Munkájuk során kiemelten fontosnak tartják, hogy a náluk tevékenykedő személyek megbecsült tagjai legyenek a közösségnek, munkájukat értékként kezeljék.

Nappali intézményük, az Ami napközi a 18. évüket betöltött fogyatékossággal élő fiatalok társadalmi integrációján, illetve a lehető legönállóbb élet kialakításának dolgozik. Szolgáltatásaik között szerepelnek a közösségformáló, személyiségfejlesztő foglalkozások, az ismeretátadás és a megszerzett ismeretek rögzítése, elmélyítése.

Az Ami napköziben dolgozó fiatalok

Az Ami napköziben jelenleg a kísért fiatalok és segítőik gondosan elkészített kézműves termékeket árulnak. A választék különlegessége, hogy a textil, illetve dekorációs termékek mellett különböző finomságokat, mint például szörpöket, lekvárokat, de akár savanyúságot is vásárolhatunk tőlük.

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és belső tér
Az Ami napköziben készült termékekből

Világunkban élnek olyan személyek, akiknek társadalomba való beilleszkedése, a munka vállalása, így pedig az önálló életvezetés akadályokba ütközik. Az itt felsorolt szervezetek, alapítványok, kisvállalkozások olyan lehetőségeket teremtenek a különböző fogyatékossággal élő személyek számára, mellyel mindez megvalósítható. Emellett egy másik nagyon fontos aspektusa is van az ilyen szolgáltatásoknak, rendszereknek: a közösséghez való tartozás, a megbecsültség érzése, az önkifejezés és a személyes gondolatok kommunikációja, új készségek, képességek tanulása, különböző technikák és szakmák megismerése, mely mind-mind hozzájárul a fogyatékossággal élő személyek életminőségéhez.

A bemutatott különleges, szeretettel és gondoskodással készült kézműves termékek vásárlása így nem csak figyelmes és kedves ajándékként szolgálhatnak a szeretteink számára, hanem egy fontos célt is támogat. Bátran ajánljuk őket mindenkinek, nem csak karácsonyra!

Források:

Down Alapítvány – weboldal

Down Alapítvány – kép 1, kép 2

Fészek Csillag Alapítvány – weboldal

Fészek Csillag Alapítvány – kép 1

Dano Ceramics – weboldal

Dano Ceramics – Kép 1, kép2

Ami napközi – weboldal

Ami napközi – Kép1, kép 2

Kiemelt kép