Tíz nap egy bolondokházában
A fogyatékosságügy és az elmegyógyintézetek helyzete a 19. században
Ebben a században érzékelhető volt az az elnyomó hatalmi viszony, mely nem törődött azzal, milyen maradandó károkat okoz tettével. Sőt, ezzel egyidejűleg a tudás iránti mérhetetlen vágy önzősége is felütötte fejét. Több olyan esettel is találkozhatunk a történelem során, amikor egy, az akkori orvosok számára érdekesnek tűnő személyből tanulmányozható klinikai esetet csináltak, ezzel sok esetben az adott személy életét is megkeserítették.
Ezen században sem volt hiány terápiás ötletekből és reformokból az elmegyógyintézetek területén. Sőt, a század végé fele egyre nőtt az igény az intézményekben uralkodó állapotok javítására. Ennek az az oka, hogy a társadalmi érzékenység átalakulni látszott, és erre a felvilágosodás komplex eszmerendszere is nagy hatással volt. Továbbá, több intézményben is belső vizsgálatok indultak, amelyek „kiderítették” a rideg igazságot, melyet addig zárt ajtók őriztek. Ez hozott javulást Angliában is. Hiszen az angol parlament vizsgálóbizottságot küldött ki az intézményekbe. Az akkorra már elterjedt és elméletben ezekben az intézményekben is működő erkölcsi ráhatás útján történő fejlesztő terápiának nyomát sem találták. Helyette megdöbbentő állapotokkal kerültek szembe. A bentlakók mindenféle csoportosítás nélkül voltak összezárva. Meztelen, leláncolt embereket is találtak, illetve olyan személyre is rábukkantak, aki a nyakánál fogva egy oszlophoz volt láncolva, és alig tudott mozogni. Ennek nyomán, 1828-ban új törvény született, amely szabályozta a velük való bánásmódot és a terápiákat. Sőt, a felvilágosodás komplex eszmerendszere érezhető volt, hisz a fogyatékosságokkal kapcsolatos társadalmi érzékenység elkezdett átformálódni. Ezek a felülvizsgálatok, melyek során górcső alá vették az asylumokat, menhelyeket, egyfajta változás útjára sodorta az emberek felfogását és a fogyatékossággal élő személyekkel való kapcsolatukat. A mentális betegekről alkotott egyértelműen erős elutasításra épülő kép a köztudatban alakulni, enyhülni látszott. A bentlakók „gyógyítására” vonatkozó elképzelések is módosulni kezdtek.
A világ első női oknyomozó újságírója
Elizabeth Jane Cochran (ismertebb nevén Nellie Bly), a világ első női oknyomozó újságírója is hasonló változásokat okozott az egyesült államokbeli elmegyógyintézetek ellátása, illetve a mentális betegek kezelése terén. De mégis hogyan érte el ezt a nagy változást?
Nellie Bly újságírói karrierje 1880-ban vette kezdetét Pittsburgh-ben. Eleinte átlagosnak mondható “női témákról” írt cikkeket, mint például az otthon, kertészkedés, gyereknevelés. De talpraesettsége és nyughatatlansága hamar megmutatkozni látszott, ugyanis akkoriban nem igazán jellemző témákról is írt. Köztük a válás hatásairól, melyek a nőket sújtották akkoriban. Pár évvel később sikerült bejutnia Joseph Pulitzer lapjához, a New York World-höz. Itt ezt a talpraesettségét kihasználva azonnal be is dobták a mély vízbe. Ugyanis azt a feladatot kapta az újságtól, hogy a Blackwell szigeti, Lunatic elmegyógyintézetéről írjon riportot. De ez nem annyira egyszerű, mint amilyennek hangzik. Ugyanis ebben az időben nem sétálhatott be csak úgy. Így be kellett épülnie, hogy bejusson, és megtapasztalhassa saját bőrén az akkori ellátást.
Előkészületek és a bejutás
A Bly által írt cikksorozatban, amelyet ugyanabban az évben könyvként is kiadták, Tíz nap egy bolondokházában címmel, részletesen leírta, hogyan készült a „szerepre”. Reménytelennek érezte, hogy majd az őt vizsgáló orvosokat be tudja csapni, ugyanis sosem találkozott még „őrült” emberrel korábban. Az egyetlen, ami segítségére volt, az egy írás arról, hogy hogyan viselkednek az ilyen típusú emberek. Így hát azt kezdte tanulmányozni, majd a gyakorlatba átültette a tanultakat. Méghozzá úgy, hogy a tükör előtt naphosszat gyakorolt. A felkészülés részeként hanyagolni kezdte a mindennapi higéniás tevékenységeit, és régi, szakadt ruhákat szerzett be, amelyek tökéletesen illettek a karakteréhez. Amikor már készen állt, hogy debütáljon az új karaktere, akkor Bly Brown álnéven bejelentkezett egy olcsó női panzióba, ahova teltházra hivatkozva egy másik nővel került egy szobába. Ezek után kezdetét vette a színjáték, amely keretein belül először a többieket titulálta őrültnek, majd maga is egyre furcsább dolgokat kezdett művelni. Az életére vonatkozó kíváncsiskodó kérdésekkel meg úgy bánt el, hogy amnéziára hivatkozott. Ez a kis „műsor” pár nap alatt meg is hozta az eredményét. Ugyanis a többi lakó elkezdett tőle félni, és kérték a panzió vezetőjét, hogy cselekedjen az ügyben. A vezető így rendőrt hívott rá, és nem sokkal később az akkori eljárásnak eleget téve egy bíróságon találta magát. Több orvos is megvizsgálta, akik egyöntetűen kijelentették, hogy Bly bolond. Így nyert egy komp utat egyenesen a New York City Lunatic Asylumba.
Tíz nap a Lunatic Asylumban
Az ott tapasztaltak megdöbbentették Bly-t, és utána országszerte az olvasóit is. Az étel ehetetlen, a víz ihatatlanul koszos volt. Néha teát is kaptak, amelyről Bly csak annyit írt, hogy olyan volt az íze, mintha rézből főzték volna. A fürdőben sem voltak különb körülmények, és az „ellátás” sem volt humánusnak mondható. Ugyanis az emberi méltóságot figyelmen kívül hagyva mindenki előtt kellett meztelenül, egymást koszos szappannal és hideg vízzel megfürdetni. Bly egyedül került egy szobába, amiben csak egy nyirkos szivaccsal rendelkező ágy volt. Az ajtókat minden este zárták, és nem volt ritka, hogy az éjszaka folyamán többször benéztek hozzá, ezzel az alvást lehetetlenné téve. Sőt, az intézetben hívatlan vendégek szerepében patkányok is megtalálhatóak voltak.
A körülbelül1600 betegre 16 orvos jutott, akik különösebb érdeklődéssel nem fordultak a rájuk bízott női betegek iránt. Sőt, a személyzetben nem voltak ritkák az angolul is alig, vagy nem beszélő bevándorlók, akiknek a nyelvi-kulturális akadályai iránt teljesen érzéketlenek voltak. Az ápolók jellemzően durván és lekezelően viselkedtek a betegekkel, akiket szinte emberszámba sem vettek. A testi fenyítés sem volt ritka az engedetlen lakókkal szemben. Sőt, a veszélyesnek titulált betegeket kötéllel lekötve „tartották” szobájukban. Előfordult, hogy egész napokat ültették őket egy padon, ahol csak csendben ülhettek, semmi mást nem csinálhattak. A bennléte során Bly több olyan nőt is megismert, akik véleménye szerint épértelműek voltak. Azt is hangsúlyozta, hogy ezen szörnyű körülmények között két hónap alatt bárki megőrülne, akit ide bezárnak.
„Nem tudom hogyan, de ki fogunk juttatni”
Miután elegendő anyagot szerzett a cikkéhez, eljött a szabadulás ideje. Ami eléggé nehéznek és bizonytalannak bizonyult. A bejutás előtt a mentorával folytatott beszélgetés során azt ígérték neki, hogy „Nem tudom hogyan, de ki fogunk juttatni, még ha el is kell mondanunk, hogy ki vagy valójában, és milyen céllal mentél az intézetbe. Csak juss be!” Első próbálkozása az volt, hogy felhagyott a színészkedéssel és próbált beszélni a személyzettel, de ez hatástalannak bizonyult. Végül a New York World küldött érte ügyvédet, aki kijuttatta tíz napi vendégség után.
Az első cikket a szabadulás után két nappal, 1887. október 9-én publikálták, ami elég nagy port kavart, és botrányt robbantott ki. Ezzel együtt változásokat is eredményezett, köztük a városi tanács felállított egy nagy esküdtszéket az általa feltárt visszásságok kivizsgálására, illetve jelentős többletforrásokkal támogatták meg az intézményt. Az intézményen belül a változás már a cikk megjelenésétől számított egy hónapon belül érezhető volt, ugyanis javultak az életkörülmények, nagyobb lett a tisztaság, táplálóbb ételeket kaptak a betegek, sőt, a bevándorlók mellé fordítókat fogadtak fel. A legproblémásabb ápolókat és orvosokat pedig elbocsájtották, és újakat alkalmaztak helyettük. Szigorították a bekerülők vizsgálatát, hogy megakadályozzák, hogy olyanok is az intézménybe kerüljenek, akiknek nincs ott a helyük.
Bly munkája nagy változást hozott, és a cikksorozatát még abban az évben könyvként is kiadták, Tíz nap egy bolondokházában címmel. A könyvből 2015-ben filmadaptáció is készült. A nyughatatlan újságíró két év múlva megint valami nagy dolgot alkotott és számolt be róla. Ez pedig nem volt más, mint hogy 1889-ben 72 nap alatt körbeutazta a Földet, ezzel bebizonyítva, hogy Jules Verne-nek igaza volt.
Felhasznált irodalom:
Magyar A. (2018b). Fejezetek az értelmifogyatékosság-kép történetéből. Budapest: Gondolat Kiadó.
Bly, N. (1887). Ten days in a Mad-House. New York: Ian L. Munro Publisher
Képek forrása:
