Önkéntesség, Szabadidő, Szakmai

Menni vagy nem menni? – Erasmus kalandok koronavírus előtt és alatt

Szinte mindenki elgondolkozik azon, milyen jó lenne belevágni egy Erasmus kalandba, de a többséget végül visszatartják a kifogásai. Tolner Veronika az egyetemi évei alatt önkénteskedett és tanult is külföldön. A határokat nem ismerő, kihívásokat kereső, végzős gyógypedagógus hallgató lány osztotta meg velünk élményeit, tapasztalatait.

Mikor fogalmazódott meg benned a vágy, hogy külföldön is kipróbáld magad?

Ha jól emlékszem, a gimi első éveiben értek először olyan hatások, amelyek meghatározóak voltak a későbbi mobilitásoknál. Ilyen volt például az AFS Magyarország cserediákszervezetnél az önkénteskedés, ahol volt lehetőségem külföldi diákokkal találkozni, kirándulni, illetve magyart tanítani nekik. Emellett 16 évesen egy program keretében részt vettem egy lengyel-magyar barátságon alapuló, kéthetes, német nyelvtanfolyamon, amit egy Stuttgart környéki kisvárosban bonyolítottak le.  Az utóbbi, pozitív benyomások és a német nyelv, a kultúra iránti szeretet miatt később többször is visszajártam ebbe az országba. Terveztem azt is, hogy gimnázium után kihagyok egy évet, és elmegyek oda önkénteskedni, kicsit feszegetni a határokat, és megélni egy másfajta kulturális atmoszférát. 

Az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) keretén belül mentél Lipcsébe egy Montessori-óvodába. Hogyan jött a lehetőség?

Előtte Magyarországon sokat önkénteskedtem különböző szervezeteknél, ezeken keresztül sok, szimpatikus gondolkodású emberrel ismerkedtem meg, beleláthattam és kipróbálhattam magam változatos munkakörökben, szférákban. Annyit tudtam, hogy szeretnék én is ehhez hozzáadni valamit, elképzeléseim szerint egy egyéves program keretében, és lehetőleg német nyelvterületen, hogy gyakorolhassam is a nyelvet, amire előtte rengeteg időt fordítottam. Ausztria és Németország volt a cél. Rögtön gimi után lett volna egy bécsi munkalehetőség, ami szállást sajnos nem biztosított, ezért kicsit félretettem akkor ezt az egészet, és elkezdtem az egyetemi tanulmányaimat. Továbbra is keresgéltem, hátha jön egy jó lehetőség. Aztán az első év végén, júniusban véletlenszerűen felbukkant egy bejegyzés a Facebookon arról, hogy egy önkéntes visszamondott egy 12 hónapos EVS-programot, ezért hirdetik meg újra. Ez volt az a bizonyos lipcsei program.

Maga a pozíció is nagyon passzolt a gyógypedagógiai profilba, egy inklúzív szemléletű Montessori-óvoda volt a fogadóhelyszín.

Nem is volt kérdés, hogy megpályázom (persze otthon pár csatát meg kellett „vívni” és meggyőzni a családtagokat, hogy ebből akár valami jó is kisülhet). Jött az értesítő, hogy sok szeretettel várnak, nagyon izgatott voltam, a nyár második fele főleg szervezéssel és búcsúzkodással telt el, az egyetemen passziváltattam. Így utólag belegondoltam, nem tudom, honnan vettem a bátorságot, szerintem a kíváncsiság és a kihíváskeresés kerekedhetett felül.

Fotó: Tolner Veronika

Helyi hallássérültek iskolájában is hospitáltál. Szakmai gyakorlatnak beszámították?

Mivel felvettek szurdopedagógiára, úgy éreztem, hogy hasznos lesz egy kis betekintést nyerni a helyi hallássérült-specifikus közoktatásba. Árgus szemekkel figyeltem az iskola honlapját, hogy mikor lesz nyílt napjuk, majd elmentem arra. Az érdeklődők órákon vehettek részt, lehetett beszélgetni a tanárokkal, illetve megmutatták az egész iskolát. Kiderült, hogy ott is lehet (egy másik) önkéntes programon keresztül asszisztensként dolgozni. Poénból megkérdezték, hogy lenne-e kedvem náluk dolgozni, majdnem igent mondtam. 😊 Egyébként Németországban sokkal megszokottabb jelenség egy évet kihagyni középsuli után, vagy éppen félbeszakítani átmenetileg a felsőfokú tanulmányokat, és elmenni önkéntesen dolgozni valahova. Jó volna, ha ez Magyarországon is jobban elterjedne. Szakmai gyakorlatnak tudomásom szerint sajnos nem lehetett volna beszámíttatni.

Az oviban
Fotó: Tolner Veronika

Van kedvenc emléked?

Húha, inkább azt mondanám, hogy rengeteg szép élményt tudtam hazahozni! Ez elsősorban a körülöttem lévő embereknek volt köszönhető. A gyerekek az oviban nap mint nap megleptek minket valamivel, ez lehetett egy általuk készített rajz, egy vidám megjegyzés vagy cselekedet. Több kollégámmal is kialakult szorosabb kapcsolat, többen is vendégül láttak az otthonukban. Emellett Lipcse városában sok önkéntes tartózkodott abban az időszakban (2017/18), egyfajta „sorstársközösséggé” avanzsálódtunk. Sok közös programot csináltunk, buliktól kezdve kirándulásokon át egészen a kulturális rendezvényekig (pl. dél-amerikai főzögetés). Ha honvágy gyötört, találkoztam a Lipcsében élő magyarokkal. Továbbá még a skandináv körutat tudnám szóba hozni, amikor egy hátizsákkal végigbuszoztam, vonatoztam, hajóztam, illetve repültem a Lipcse-Berlin-Koppenhága-Malmö-Oslo-Bergen útvonalat.

Fotó: Tolner Veronika

Oslótól nem messze egy barátnőm önkénteskedett egy farmon, és őt látogattam meg néhány nap erejéig (egyébként ő is EVS-sel volt ott, és azóta a Bárczira jár). Az utolsó három nap necces volt, ugyanis szárazföldön, egyedül tettem meg a Bergen-Lipcse szakaszt, sok-sok városnézéssel, átszállással, a tömegközlekedési eszközön éjszakázva. Szerintem olyan kialvatlan csak vizsgaidőszakokban szoktam lenni, mint akkor, de ezalatt is sok turistával, helyivel tudtam beszélgetni, illetve segítettek, ha eltévedtem, vagy nem tudtam pénzt váltani. Komfortzóna-feszegetés szempontjából ezt a három napot mondanám a legjobbnak.

Nem bántad, hogy a tanulmányaidat ez idő alatt szüneteltetted?

Mivel a program kereken egy évig tartott, két félévet passziváltattam. Azt egyáltalán nem bántam meg, hogy jelentkeztem erre a programra, mert sokat formált a személyiségemen, tágította a horizontomat, és fogékonyabb lettem aktuális, világviszonylatban is kiemelt problémákra. Az ott megismert emberek életútjai inspiráltak, még most is előfordul döntések meghozásakor, hogy bevillan egy-egy tőlük kapott „útravaló”, javaslat, vagy éppen egy konstruktív tanács.

Azonban egy intenzív, új impulzusokkal teli időszakból nehéz hazaérni, és visszarázódni a mindennapokba. Főleg úgy, hogy az ember kialakítja ott is magának a mindennapi rutint, kis szokásokat, aztán egyszer csak mindennek vége…

Rajtam kívül jó néhányan ott maradtak. Nem egy magyar önkéntes „ragadt ott” és kezdett új életet. Szívem szerint én is maradtam volna, még helyi egyetemeken is érdeklődtem, azonban a jelentkezési határidőről lecsúsztam, így végül hazajöttem. Sok időt vett igénybe a visszaszokás, mert hiányzott minden, ami Németországban volt. Ezután is voltam többször látogatóban, nagy örömömre tavaly a szervezet visszahívott minket egy kéthetes workcamp táborba. Jó volt látni régi, ismerős arcokat. Lipcse azóta is a szívem csücske.

Hazaérkezésed után nem sokkal újabb várost szemeltél ki úticélként. Miért pont Berlinbe szerettél volna menni?

Mivel az EVS is egy Erasmus pályázat volt (még akkoriban, azóta Európai Szolidaritási Testület (ESC) lett belőle, és az már nem az Erasmus alatt fut), úgy voltam vele, hogy szeretnék egy, a tanulmányokhoz szorosabban kapcsolódó programot is kipróbálni. Így jelentkeztem a berlini Humboldt-egyetemre tavaly tavasszal, azonban azt a járványhelyzet szépen elintézte, törölték a programot. Őszre csak Flensburgot lehetett megpályázni, és oda „csakazértis” alapon átjelentkeztem, és kitartottam a német vonatkozású szakdolgozati téma mellett. Így utólag nem bántam meg, hogy oda mentem. Korábban nem is gondoltam volna, hogy Észak-Németország ilyen szépségeket rejteget! Van egyfajta feelingje a szeles, de mégis kellemes időjárású tengerparti városnak. Különös, de mégis nagyon jó érzés volt a sirályok vijjogásától hangos Flensburgban lakni egy pár hónapig. Csak azt sajnálom, hogy tavasszal nem oda jelentkeztem, mert akkor fürödhettem volna a tengerben!

Hogyan élted meg az Erasmust a karantén alatt?

Nyilván nem erre számítottam, amikor tervezgettem az Erasmust, ennek ellenére próbáltam szinte mindent kihozni belőle, amit csak lehetett. Annyi szerencsénk volt, hogy az elején, az alacsony fertőzöttség miatt sok ismerkedési lehetőség volt, például házibulik, kisebb összejövetelek a campuson, illetve a lakóegységünkben. Szuper embereket ismerhettem meg! Emellett kirándultunk a környéken is. Az EVS alatt megismert barátaimat is meg tudtam látogatni Berlinben és Düsseldorfban.

Barátokkal
Fotó:Tolner Veronika

Aztán november környékére sajnos rosszabb lett ott is helyzet, akkor már csak kisebb létszámú találkozók voltak. Ez idő alatt sokat foglalkoztam egy TDK-dolgozat megírásával, illetve a szakdolgozat elkezdésével. Tudtam hospitálni hozzá a tartomány központjában, és ott is remek szakemberekkel folytattunk “szakmaibb” eszmecseréket. Továbbá bébiszitterkedtem egy családnál.

Az önkéntesség vagy a tanulmány volt nagyobb élmény neked?

A két programot nehezen tudom összehasonlítani egymással, mert mindegyik máshogy adott valami pluszt a továbbiakhoz. Lipcse egyértelműen több mindenről szólt, illetve hosszabb ideig tartott. Egyrészt azért, mert “békeidőkben” voltam ott, és még az „Erasmus-érzés” újdonság volt. Dolgozhattam egy évet egy oviban, ez szakmai tapasztalatként is jól jött! Flensburg viszont máshogy adott hozzá sokat, meggyőzött arról, hogy a korona alatt sem áll le az élet, sőt, nyáron még nagyobb élmény is lehet a jó idő és a tengerpart (és persze a jó társaság) miatt. Azt is megmutatta, hogy miért előnyösebb egy kisebb városban erasmusozni: sokkal tisztább a hely, kevesebbet kell közlekedni és olcsóbb is. Így utólag egyáltalán nem bánom, hogy Berlin nem jött össze. Szakdolgozatomnak is jól jött egy aspektus a németországi helyzetről!

Fotó: Tolner Veronika

Mész még vissza?

Tervben van! Az ott élő barátok hívtak már, hogy menjek el hozzájuk egy hétre, amikor jobb lesz már a helyzet. Illetve rendeltem anno csomagokat, amelyek az ismerősömhöz érkeztek meg, azokat is tervezem átvenni. Jó lenne mindenképp visszamenni valamikor, amikor már nincsen világjárvány!

Mit javasolnál azoknak, akik hezitálnak, vagy valami visszatartja őket, attól hogy belevágjanak az Erasmus-kalandba?

Készítsenek egy pro és kontra listát, próbálják csoportosítani a szempontokat, illetve a visszatartó okokat jobban megvizsgálni. Nagy valószínűséggel a pro lista hosszabb lesz (szerintem 😊). Beszélgessenek olyan ismerősükkel, aki  volt már ilyen programon. Emellett az előretervezés is nagyon fontos. Megnézni, hogy mennyi pénzből jönnél ki abban a városban, milyen a tömegközlekedés, milyen szakon tanulhatnál, illetve mikor kezdődik a tanév, mert így akkor akár a csúszás is elkerülhető. Ehhez persze érdemes időben, korán leegyeztetni az oktatókkal a követelmények teljesítését. Az olyan gondolatok, hogy „de hát nem beszélek olyan jól nyelveket”, vagy „félek attól, hogy nem fogom jól érezni magam”, ne tartsanak vissza, hiszen erre valók ezek a programok, hogy formáljanak egy kicsit minket, és adjon nekünk egy másfajta szemléletet, amit tudunk kamatoztatni a későbbiekben! Úgyhogy Erasmusra fel!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük