Bárczi arcai

Visszaemlékezés a Gólyatáborra

A Gólyatábor szorosan kapcsolódik az egyetemi léthez. Olyan esemény, amit a legtöbben izgatottan vártunk, hiszen ez volt a kezdete valami teljesen újnak, itt lettünk részesei egy új, meghatározó közösségnek, itt oldódott fel bennünk a félelem a sok, addig ismeretlen fogalommal kapcsolatban, itt találkoztunk először a Bárczis arcokkal.

Azok számára, akikben felmerült a kérdés, vajon milyen lehetett az idei tábor, elhoztuk Kerekes Petra beszámolóját, aki szervezői szemmel mesél az eseményről.

Nagy örömünkre idén ismét lehetővé vált a gólyatáborok rendezése. Az eddigiektől eltérően, idén először Pusztafalun került megrendezésre a bárczis gólyatábor, szeptember 2. és 5. között.

A szervezői csapatunk nagyban megújult, szerencsére sok-sok másod- és harmadéves hallgató csatlakozott hozzánk. Seniorjaink egy féléves képzés során sajátították el mindazokat az ismereteket, melyek birtokában biztosan helyt tudnak állni ebben a szerepben. Annak ellenére, hogy előzetesen nem igazán ismertük egymást, nagyon szuperül tudtunk együttműködni. A gólyatáborban összesen 136 elsőéves hallgató vett részt, az öt csapat mindegyikét két-két senior vezette.

Az első napon a gólyák megérkezése utáni legelső program a megnyitó volt, melyen dr. habil. Papp Gabriella és Horváth Sára, a HÖK elnökhelyettese köszöntötték a gólyákat. Ezután a „szakmai délután” következett. E során a gólyák részt vehettek a Magyar Honvédség kitelepülésén, melynél játékos akadálypályán próbálhatták ki magukat, emellett megismerhették az ESN Hungary, a TDK és a HÖK részleteit, valamint működését. Szeretnénk megköszönni oktatóinknak, Barthel Bettynek, Lénárt Zoltánnak, Maléth Anettnek, Márkus Eszternek, valamint Papp Gabriellának, hogy a szakmai délutánon érdekes kiselőadásokat tartottak a saját szakterületükről. A délután hátralévő részében a csapatok a seniorok vezetésével csapatépítő programok keretében ismerték meg egymást, csapatindulót is írtak. A hagyománynak számító gólyatáncról idén sem feledkeztünk meg, az Álomhajó zenéjére táncoltunk. Az esték zenés mulatságáért DJ PlattenZ felelt.

A második napon reggeli tornával ébresztettük a gólyákat. A délelőtt folyamán csapatépítés és az esélyegyenlőségi bizottság szemléletformálása volt a program. Délután a BEAC is ellátogatott hozzánk, hallgatóink kvízeket tölthettek ki, csoportfényképezésen vettek részt, valamint kipróbálhatták a polefitnesst és az erőnléti edzést, emellett táncolhattak is. A napot egy esti túrával zártuk, az állomásokon játékos feladatok elé állítottuk a gólyákat.

Az utolsó napon a csapatépítésre, valamint a többi színes csapat megismerésére fókuszáltunk. A gólyatábor zárásaként egy előadással készültek a csapatok: a nap elején kapott zeneszámokra koreográfiát találtak ki, előadták a csapatindulójukat és bemutatták zászlóikat. Az este fantasztikus hangulatban telt, a csapatok nagyon színvonalas és kreatív előadásokkal készültek. Az este folyamán kihirdettük a gólyatábor győztes csapatát, emellett minden csapatot megjutalmaztunk a teljesítményükért. A gólyatábort egy hatalmas bulival zárta DJ PlattenZ.

Csodás volt látni, ahogyan a kezdetben ismeretlen gólyák megismerik egymást és barátokká válnak, valamint a zárkózottságot felváltja a jókedv. Bízunk benne, hogy sikerült átadnunk a bárczis, valamint ELTE-s életérzést. A szervezők nevében mindössze annyit mondanék, hogy bár nagyon elfáradtunk, de minden boldog pillanatért hálásak vagyunk, a gólyák visszajelzései rengeteg energiát és erőt adtak a napok során. Reméljük, hogy ezt a három napot a gólyáink is legalább annyira élvezték, mint mi!

Hálásan köszönjük minden oktató és dolgozó segítségét, aki bármilyen formában hozzájárult a gólyatábor sikeres lebonyolításához!

Borító kép forrása: https://unsplash.com/