Tereek New York utcáit járja az éjszaka közepén, valamilyen menedék után kutatva. Otthon hiányában barátaitól próbál segítséget kérni, hátha valaki be tudja fogadni az éjszaka. Amikor már éppen úgy tűnik, hogy sikerült szállást találnia, véletlenül összetalálkozik egy igencsak különleges férfival, aki megváltoztatja az életét.  

Doug Roland rövidfilmje nemcsak témáját tekintve kiemelkedő, de szereplőválogatás terén is mérföldkőnek számít, ugyanis a Feeling Through című 19 perces rövidfilm az első olyan produkció a filmtörténelemben, ahol ténylegesen egy siketvak színészt alkalmaztak. A film 2020-ban került bemutatásra, és a Legjobb élőszereplős rövidfilmért járó díjra jelölték a 2021-ben rendezett Oscar-gálán.

A film két hasonló, de mégis nagyon más helyzetben lévő ember interakcióit mutatja be: a fiatal, hajléktalan fiú, Tereek, illetve a siketvak Artie elsőre talán hétköznapinak tűnő találkozását követhetjük nyomon. Ez a találkozás azonban tényleg csak első látásra hétköznapi.

Amikor Tereek meglátja az aprócska táblát a férfi kezében, „Siketvak vagyok, érints meg, ha tudsz nekem segíteni” felirattal, elsőre nem tudja, hogy mit is kezdjen a helyzettel. Bizonytalanul megérinti a férfi karját, aki erre elmosolyodik, majd kinyújtja a kezét, egyértelműen útmutatást kérve. Tereek nem tudja pontosan, hogyan is kommunikálhatna egy olyan férfival, aki nem látja és nem is hallja őt, de ettől függetlenül válaszol a férfinek, és elvezeti őt a buszmegállóba.

Panaszkodtam, hogy nincs cipőm, amíg nem találkoztam olyannal, akinek nincs lába.

Minél jobban figyelünk erre az érdekes párosra és a nem mindennapi sétájukra, annál több hasonlóságot vélünk felfedezni a két karakter helyzetében. Mindketten a társadalom peremére szorulnak: Artie fogyatékossága jelentősen megnehezíti a mindennapjait, sokkal bonyolultabbak számára az olyan átlagos feladatok, mint a kommunikáció vagy a közlekedés.

Tereek fiatal kora ellenére éjszakánként az utcán kóborol, hiszen nincs hova mennie. Látszólag gondtalan a barátai körében, szórakozik és együtt nevet velük, azonban ez a felhőtlen jókedv korántsem az igazi érzéseit mutatja: valójában folyamatos szorongás és kétségbeesettség jellemzi a hangulatát.

Mindketten eltérnek a normáltól, az áltagostól. Éppen ezért nagyon különleges a film mondanivalója: egy olyan kapcsolat kibontakozását láthatjuk, amelyben a felek másokra szorulnak, sokszor kiszolgáltatottak, azonban most egymás segítségére sietnek.

A buszmegállóba érkezve a két férfi kommunikálni próbál egymással: Artie egy füzetet és egy filctollat tart a táskájában, ezzel kommunikál a külvilággal. Tereek először nem biztos abban, hogy hogyan is válaszolhat a férfinek, végül mégis sikerül megoldást találnia: apró betűket formáz Artie tenyerébe. Elmondja neki, hogy mikor jön a következő busz. Artie megkéri a fiút, hogy menjenek el a boltba, mert nagyon szomjas.

A történet előrehaladtával érzékelhető, hogy Tereek kezdeti bizonytalansága eloszlik, és bár sem képességeiket, sem korukat vagy helyzetüket tekintve nem hasonlítanak egymásra, mégis kezdi egy picit Artie szemével látni a világot – ez különösen jól látszik abban a jelenetben, amikor a buszmegállóban leszorítja a fülét a kezeivel, majd lecsukja a szemét, kizárva ezzel mindent, amit Artie sem érzékel a külvilágból.

Izgatottság, zavar, bizalom

Steven Prescod (Tereek) és Robert Tarango (Artie) kitűnő színészi játékának köszönhetően a film nagyon finoman és őszintén mutatja be a két karakter egymásra hangolódását, a kettejük közti különleges kommunikáció kiépítését.

A film nézése közben valahol saját magamra is ráismertem, hiszen segítőként bizonyára kezdetben mindenki hasonló szituációba kerül: először egy szokatlan, új helyzetben találjuk magunkat, bizonytalanul mozgunk, válaszolunk, mert keressük a legmegfelelőbb módszert az együttműködésre.

Aztán elkezdünk próbálkozni. Hibázunk, talán többet, talán kevesebbet, talán félreolvasunk szavakat a betűtáblán, talán elfelejtünk szólni, ha jön egy bukkanó. De ez nem tántorít el minket, próbálkozunk tovább.

Aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy nem is megy olyan nehezen a beszélgetés, hogy már gond nélkül segítünk bármiben, amiben csak tudunk, és hogy egy szimpla arckifejezésből megállapítjuk, mire gondol a másik. Felépítjük az egymásba vetett bizalmat.

Ennek a bizalomnak az alakulását követhetjük végig Tereek és Artie kapcsolatában is, New York utcáin, az éjszaka közepén, egy buszmegálló padján ücsörögve. A film mindent megmutat, amin akár mi, segítők is keresztülmehetünk, és a film éppen ettől ennyire figyelemreméltó számomra.

A Feeling Through című film egy fontos mozzanata a filmtörténelemnek és a fogyatékossággal élő emberek egyenlőségéért folytatott harcnak egyaránt. Robert Tarango kitűnő színészi játéka és pályafutása tökéletes példája annak, hogy miért nem szabad feladnunk az álmainkat.

Forrás:

https://www.imdb.com/title/tt9280166/?ref_=tt_mv_close

https://www.feelingthrough.com/

http://omeleto.com/255054/

https://www.respectability.org/2021/02/a-short-review-of-feeling-through/

https://www.imdb.com/title/tt9280166/mediaviewer/rm1298256897/

https://www.imdb.com/title/tt9280166/mediaviewer/rm3671119617/