Kultúra, Önkéntesség, Szakmai

Konnekt Egyesület

Interjú Dobner Petrával, a Mentorprogram vezetőjével

Az interjú 2019 őszén készült.

A Konnekt Egyesület egy nonprofit szervezet, amelynek célja, hogy olyan inspiráló kapcsolódásokra adjon lehetőséget, amelyek elősegítik a tudatos pályaorientációt, és ezáltal mindenki olyan életet élhessen, amiben megelégedett és kiteljesedett. 4 éve alapították, és mára már több, mint 1000 diák résztvevőt és 270 önkéntest tudhatnak maguk mögött. 4 fő programjuk közül egyik a mentorprogram, amely során egy-egy fiatal felnőtt 7 hónapon keresztül mentorál egy középiskolás diákot. Kezdetben 20 párossal indultak, idén pedig 44 mentorpár vágott neki az évnek. A Konnekt Live egy olyan egynapos konferencia, amikor több, mint 50 különböző szakmával foglalkozó fiatallal lehet beszélgetni a mindennapjaikról, és az ahhoz vezető útjukról. Egy légkör, amiben nincs rossz kérdés, és nem szégyen a „nem tudom”. A Hovatovább? program egy középiskolásoknak kifejlesztett 3 órás tréning, melynek célja a motiválás és különböző módszerek átadása a pályaorientációhoz. A Nagykövet programjukon keresztül pedig az „iskola polgárait” szeretnék felvértezni arra, hogy a saját környezetükben képesek legyenek elősegíteni a diákok döntését a jövőjükkel kapcsolatban. Itt ül velem szemben Dobner Petra, a Mentorprogram jelenlegi vezetője, akitől további kérdésekre kaphatunk választ.

Manapság rengeteg nonprofit egyesület, szervezet létezik, azonban többségük hamar megakad egy ponton, esetleg csődbe is megy. Ti négy év alatt rendkívüli növekedésre és hírnévre tettetek szert. Mi a titkotok? 

Hú, ez egy nehéz kérdés. Pont most hétvégén volt a vezetőségnek egy elvonulós napja, amikor ilyenekről is beszéltünk. Szerintem, a titok az a közösség. A diákokon túl, nagyon sokan a vezetők és a mentorok közül is nagyon jó közösségre találtak ebben a csapatban. Persze benne van az is, hogy valami jót szeretnének tenni, és egy társadalmi kérdésben segíteni. Emellett pedig nagyon sokan átmentek ezen az úton, hogy nem tudták hova menjenek, és mit csináljanak, és emiatt nagyon személyessé vált számukra ez a kérdés. 

Évről-évre bővül az önkéntes csapatotok. Szerinted a közösség mellett még mi lehet az, ami ennyire megragadja őket, hogy évről-évre visszatérnek, és még új emberek is bevonódnak?

Ami még nagyon nagy érték egy mentornak az a kapcsolati tőke. Az, hogy minden évben 50-60 új embert megismerhet egy mentor, és még az ő kapcsolati tőkéjüket is ki lehet használni, az egy munkakeresésnél vagy más projekteknél nagyon hasznos lehet. És az is hatalmas érték, hogy ők csak közösen önkénteskednek, a lehetőségek pedig jönnek maguktól. 

Mi volt a legérdekesebb történet, amivel találkoztál a Konnektben az elmúlt évek során?

Van egy diákunk tavalyról, aki nem tudta eldönteni, hogy hol tanuljon tovább. Mi ilyenkor szoktuk mondani, hogy a „gap year” is teljesen jó döntés lehet. Erre ő fogta magát, és kiment Németországba, és most egy Alpaka tenyészetnél pásztorkodik, és ezért cserébe ott lakhat és ellátják. Nyilván nem fogja ezt csinálni élete végéig, és az is kérdés, hogy meddig marad ott, de ez az egyik nagyon érdekes sztori. A másik, amit mindig szoktam emlegetni, hogy volt még az első turnusban egy diák, akit nagyon érdekelt a repülés és az utazás, és a Konnektben a mentorjával is ez alapján lettek összepárosítva. Emellett persze személyiségben is passzoltak. Ők azóta is, 4 éve tartják a kapcsolatot, és nagyon jó barátok. Ez is nagyon érdekes, hogy a közös érdeklődés és hobbi mennyire össze tudja hozni az embereket.

Mi a te személyes történeted a Konnekttel? Téged mi ragadt meg eleinte?

Én teljesen véletlen ismertem meg a Konnektet itt a kávézóban. (GörbeBögre – szerk.). Az első Konnektes karácsony itt volt, amikor még csak 20 diák-mentor páros volt. Később ettől függetlenül jelentkeztem mentornak a 2. évben, és csak utólag derült ki számunkra, hogy én már ismerem őket, hiszen itt karácsonyoztak. Nekem akkor az volt a motivációm, hogy valami újat csináljak. A vállalkozás mellé is kellett valami, ami kikapcsol, illetve korábban én elég sok mindent csináltam a közösségemben, így már hiányzott, hogy foglalkozzak valamiképp a fiatalokkal. Ez a mentorkodás erre tökéletes lehetőség volt. Második évben szerettem volna bent maradni szervezőnek a közösség miatt. Gondolkoztam, hogy mi legyek a szervezők közül, és végül koordinátornak jelentkeztem, aki összefogja a mentorokat. Azt is egy évig csináltam, és utána úgy éreztem, hogy szívesen belefolynék vezetői dolgokba, hiszen érdekel az egyesület jövője és sorsa. Ezért, amikor lehetett jelentkezni a mentorprogram vezetésére, akkor jelentkeztem. Bár nagyon bizonytalan voltam benne, hogy jól fogom-e tudni csinálni, és kell-e nekem ez a felelősség, de akkor többen is azt kérdezték, hogy ha nem én, akkor ki más csinálná. Ez egy elég jó megerősítés volt, amellett, hogy Kata, aki előtte vezette, szívesen adta volna át nekem. Idén már második éve vezetem a mentorprogramot.

Ha jól tudom, te magad is pályamódosító vagy, pedagógusból lettél vállalkozó. Mit üzennél azoknak, akik félnek megtenni az ehhez szükséges lépéseket? 

Az egyetem alatt végig azt éreztem, hogy van hivatástudatom, és gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Nagyon szerettem a pedagógiát és pszichológiát. Viszont maga a munkahely miatt én kiégtem és kiakadtam. Lelkileg nagyon megterhelt ennyi gyereknek az életében részt venni a családjukkal együtt, és nem is lett meg a szóbeli nyelvvizsgám, így ráadásul csak asszisztensi fizetést kaptam érte. 3 év után azt éreztem, hogy én ezt így nem tudom elfogadni. Ezek után elmentem ideiglenesen dolgozni oda, ahol előtte diákmunkás voltam. Ott szép lassan ismertem fel, hogy nekem nem fekszik az óvodai keret. Rájöttem, hogy nem szeretem annyira magát ezt a hivatást, és inkább felnőttekkel szeretek foglalkozni, mintsem gyerekekkel. És hogy hogyan lettem ebből vállalkozó, és mit mondanék? Szerintem a legfontosabb az önismeret. Tudnod kell, hogy milyen közegben szeretnél dolgozni. Ha nincs önismereted, akkor nem tudod, hogy jelenleg mi a bajod; valóban nem ez a hivatásod, esetleg kiégtél, vagy csak egy kis pihenésre van szükséged, mert kimerültél. És ugyanígy tudnod kell, hogy mi fekszik neked, és mi az, amiben jobban éreznéd magad.

Mentorprogramnak indult, mára pedig már konferenciát szerveztek, tréningeket tartotok osztályoknak és a nagykövet programon keresztül pedig felhívjátok a figyelmet a pályaorientáció fontosságára. Mi a víziótok, hova szeretnétek eljutni?

Most elindítunk két csoportot, akik fel fogják mérni, hogy milyen lehetséges jövő áll előttünk, és mi az, ami gazdaságilag is megéri. Mert most azt érezzük, hogy vannak, akiknél időben ez már több, mint az önkéntesség. (Jelenleg mindenki önkéntes – szerk.) Van egy-két projektünk, ahol szakmai tanácsadóként tudunk dolgozni, de nyilván azok is kisebb összegűek, és el is mennek az egyesület fenntartására. Emellett azt is érezzük, hogy ez már felelősségben is átlépte az önkéntesség határát. Azt a képet rajzoltuk most fel, hogy kinyíltunk, mint egy tölcsér, de ezt vissza kellene szűkíteni oda, amit még önkéntesen fenn tudunk tartani. Úgyhogy új projektet most nem is fogunk indítani jövőre. A célunk az, hogy az eddigi projektjeinket minőségileg is javítsuk, és emellett megtaláljuk, hogy hogyan lehet hosszútávon időben és gazdaságilag is fenntartani ezt a négy projektet.

Ha valakit érdekel a Konnekt, akkor milyen lehetőségek vannak arra, hogy csatlakozzon?

A legegyszerűbb útja az, ha valaki jelentkezik a mentorprogramba akár diáknak, akár mentornak, ugyanis így megismeri a közösséget és a menetét egy évnek. Most először volt olyan, hogy valaki úgy jelentkezett önkéntesnek, hogy előtte nem volt a szervezetben mentor. Ezt meg lehet ugrani, csak utána sokkal nehezebb. Például nem ismeri a módszertanunkat vagy belső szóhasználatunkat, ami egy nagy kihívást jelenthet számára. De, mint mondtam, voltak, akik megugrották. Úgyhogy ez a két módja van a csatlakozásnak, és tavasszal is meg fogjuk hirdetni ezeket a pozíciókat. 

A kép forrása, és további információ; knnkt.org