Szakmai

Enyhe értelmi fogyatékos tanulók és mozgás – tudományos szemmel

Rengeteg magyar, illetve külföldi szakirodalom foglalkozik a mozgáskorlátozott személyek, tanulók testnevelésével, mozgásnevelésével, ennek különféle módszereivel. Azonban kevesebb, ami ugyanezt a tanulásban akadályozott tanulók szempontjából közelíti meg, arra fókuszálva, hogy hogyan lehet erre a tanulócsoportra adaptálni az iskolai testnevelést, illetve milyen pozitív hatásai vannak a mozgásnak, sportnak ezekre a gyermekekre nézve. Ezen a csoporton belül is az enyhe értelmi fogyatékos tanulókra koncentrálva próbáljuk meg ebben a cikkben összefoglalni, hogy mit tart erről ma a tudomány.

Testnevelés, sport hatása a tanulók énképére

Mielőtt a sport pozitív fizikai hatásaira térnénk rá, talán még fontosabb szót ejteni a pszichológiai előnyökről, amikkel a megfelelő közegben végzett mozgás járhat a tanulók saját magukról alkotott képére nézve.

Gyakori és elterjedt hiedelmek a köztudatban, hogy az értelmi fogyatékos gyermekek fejlődésének érdekében nem lehet és nincs is értelme tenni semmit. Az ehhez hasonló negatív attitűdök és az emberek valóságot tükröző ismereteinek hiánya gyakran vezethet a gyerekek alacsony önértékeléséhez. Ehhez hozzájárul az alacsony társadalmi elvárások, az alacsony kognitív képességek és tanulási hatékonyság, valamint az észlelési problémák összjátéka is (Filazoğlu-Çokluk és mtsai., 2015).

Filazoğlu-Çokluk és mtsai. (2015) az adaptált testnevelés a személyiség egy fontos építőkövére, az énképre gyakorolt hatásait vizsgálták a tanulmányukban enyhe értelmi fogyatékos tanulók körében. A kutatás célja egy 10 hetes adaptált testnevelés program hatásainak értékelése volt 8-16 éves tanulók énképére nézve. A minta 145, 50-70 IQ közötti fiatalból állt, akiket kísérleti és kontroll csoportra osztottak. A Pierre Harris Self Concept Scale-t használva mérték fel a kísérleti csoport testnevelés program előtti, illetve utáni énkép pontszámát, illetve a kontroll csoport pontszámait, akik viszont nem részesültek a programban.

A kutatás végén jelentős növekedést figyeltek meg a kísérleti csoportban résztvevő gyerekek sport tevékenység utáni énkép pontszámaiban és arra jutottak, hogy a sport segíti az enyhe értelmi fogyatékos tanulók fizikai, pszichológiai és szociális fejlődését, valamint a társadalmi integrációjukat is. A kutatók úgy vélik, hogy a testnevelő program hatásai fennmaradhatnak még utána is egy ideig, de ez nem permanens. Ezért is fontos, hogy az adaptált testnevelés és sport tevékenységek állandóak és elterjedtek legyenek az enyhe értelmi fogyatékos tanulókat tanító iskolákban, rehabilitációs központokban, és a gyerekeket bátorítsák a sportolásra, hiszen saját magukat is pozitívabban fogják látni a hatására (Filazoğlu-Çokluk et al., 2015).

Testnevelés, sport fizikai hatása a tanulókra

Az énképre és önértékelésre gyakorolt hatás mellett a fizikai jóllét elősegítéséről is fontos szót ejteni, főleg, hogy ez a két tényező kölcsönösen pozitív hatással lehet egymásra. Ha például egy értelmi fogyatékossággal élő személy látja saját magán, hogy javul a fizikai állapota, egyre jobb formában van, akkor az nagy valószínűséggel az énképére is jelentős pozitív befolyást gyakorol. Azért is különösen fontos az értelmi fogyatékossággal élőknek a sport, mert gyakran petyhüdt izomzattal rendelkeznek, és inaktív, fizikai tevékenységet nélkülöző életmódot folytatva nagyobb eséllyel vannak kitéve többek között szív-és légzési problémáknak (Konar & Şanal, 2020). Számos egyéb kutatás is beszámol az enyhe értelmi fogyatékos tanulók gyenge fittségi állapotáról, ami alacsony munkabíró képességhez és egészségügyi problémákhoz vezethet (Kälbli, 2019).

A már tárgyalt énképpel kapcsolatos kutatáshoz hasonlóan, Konar és Şanal (2020) friss tanulmányában is előtte-utána teszttel vizsgálták egy 8 hetes testnevelés program hatását 31, 14-17 év közötti enyhe értelmi fogyatékos fiatal különböző fizikai paramétereire. A program 60 perces fizikai tevékenységet takart heti kétszer. Az eredmények azt mutatták, hogy bár a résztvevők BMI indexében nem volt jelentős változás 8 hét után, szignifikáns különbséget tapasztaltak a súly, a nyugalmi pulzus és a maximális pulzusszám tekintetében a program előtt mért adatokhoz képest. Ezenkívül javulást figyeltek meg a tanulók koordinációs képességeiben és anaerob teljesítményében, ami magas intenzitású, nagyobb erőfeszítést igénylő mozgásokat jelent (Konar & Şanal, 2020).

Integráltan és szegregáltan tanuló gyermekek teljesítményének összehasonlítása

Miután beszéltünk a testnevelés és sport enyhe értelmi fogyatékos gyermekekre tett pszichológiai és fizikai hatásairól, szintén fontos, hogy szót ejtsünk a különféle környezetekről, melyben a gyermek megéli a sporttal kapcsolatos élményeit. Berktaş és mtsai. (2011) arra voltak kíváncsiak a kutatásuk során, hogy vajon milyen hatással van a tanulók sportbéli teljesítményére az a tényező, hogy integráltan, a tipikus fejlődésű kortársaikkal vannak körülvéve, vagy pedig szegregáltan tanulnak. Ők is megemlítették azt a fontos tényt, hogy az inaktivitás és elhízás számos potenciális jövőbeli egészségproblémához vezethet, mint például 2-es típusú cukorbetegség vagy szív-és érrendszeri betegségek, illetve, hogy a testnevelés órák ideálisak ahhoz, hogy fejlesszék a gyerekek alapvető mozgási készségeit és segítsenek elérni az optimális egészséghez szükséges szintet (Berktaş és mtsai, 2011).

A kutatás résztvevői 69 enyhe értelmi fogyatékos általános iskolás tanuló, közülük 34-en integráltan, 35-en pedig speciális, gyógypedagógiai osztályban tanultak. A gyerekek 5 napig vettek részt különféle sport tevékenységekben, naponta 6 órát. A teljesítmény mérésére a Brockport Physical Fitness Test-et használták, ami többek között tartalmaz például 20 méteres ingafutást, felülést, fekvőtámaszt, törzsemelést és guggolásból felugrást.

Az eredmények azt mutatták, hogy az integrált oktatásban résztvevő gyermekek számos szubtesztben magasabb pontszámot értek el, mint a gyógypedagógiai osztályban tanuló társaik. Ilyen volt például a 20 méteres ingafutás, a fekvőtámasz, a törzsemelés, a guggolásból felugrás és a csukott szemes egyensúly teszt. Ezenkívül a fizikai fittség szintjük is sokkal magasabb volt, a testzsírszázalékuk pedig jelentősen alacsonyabb. Mivel minden más lehetséges változót próbáltak kontrollálni a kutatók, arra a következtetésre jutottak, hogy az enyhe értelmi fogyatékossággal élő tanulóknak sok szempontból előnyösebb, ha tipikus fejlődésű kortársaikkal járhatnak iskolába. Ennek egyik oka valószínűleg az lehet, hogy a gyógypedagógiai osztályokban kevesebb lehetőség adódik a fizikai tevékenységekre, illetve kevésbé motiválják egymást az enyhe értelmi fogyatékos tanulók az ilyenfajta elfoglaltságokra, míg az integrációban a tipikus kortárs csoport egyfajta motiváció, húzóerő lehet számukra (Berktaş és mtsai, 2011).

Testnevelő tanárok attitűdjei

A cikk végén pedig szeretnénk említést tenni a testnevelő tanárok értelmi fogyatékos tanulók, illetve az integrált oktatásuk felé irányuló attitűdjeiről, ugyanis ez is nagyban befolyásolhatja azt, hogy ezek a gyerekek hogyan élik meg a testnevelés órákat, milyen élmény marad bennük.

Ezzel kapcsolatban Özer és mtsai (2012) végeztek egy érdekes kérdőíves kutatást 729 középiskolai testnevelő tanár körében. A minta közel 50 százalékának a saját osztályában is volt értelmi fogyatékos tanuló. A kérdőív számos állítást tartalmazott, negatív, illetve pozitív hangvételűeket is. A tanároknak egy 5 fokú skálán kellett értékelni, hogy mennyire értenek egyet az adott állítással. Negatív például: „Nyugtalanítóan hat rám, ha értelmi fogyatékossággal élő tanulót látok.” vagy „A tipikus fejlődésű tanulók helytelen viselkedést tanulhatnak az értelmi fogyatékos tanulóktól.” Pozitív állításokra példa: „Az értelmi fogyatékossággal és anélkül élő tanulók barátok is lehetnek.” vagy „A testnevelő tanárok segíthetnek abban, hogy az értelmi fogyatékos tanulókat befogadják és elfogadják az osztálytársaik.” (Özer és mtsai, 2012)

A kérdőívek feldolgozását követően arra jutottak, hogy azok a tanárok pozitívabb attitűdöt mutattak, akiknek volt már előzetes tudása, élménye, tapasztalata értelmi fogyatékossággal élő tanulókkal. Annak azonban nem látták szignifikáns hatását, hogy az adott tanárnak van-e ilyen tanuló az osztályában vagy sem, pedig a kutatók arra számítottak, hogy pozitívabb attitűdöt tapasztalnak azoknál a tanároknál, akiknek van. Ezt az eredményt nagyrészt a negatív tapasztalatoknak és a támogató szolgáltatások, valamint a megfelelő ezzel kapcsolatos tudás hiányának tudták be (Özer és mtsai, 2012).

Mit vonhatunk le mindebből?

Az említett tanulmányok alapján annyit biztosan kijelenthetünk, hogy a megfelelően adaptált testnevelés és sport programokból számos előnye származhat az enyhe értelmi fogyatékossággal élő tanulóknak, mind pszichológiai értelemben, mind a fittséget tekintve. Ehhez még pluszban hozzájárul, ha a velük foglalkozó testnevelő tanár attitűdje támogató, illetve, ha a tipikus fejlődésű kortársak motiváló hatása is jelen van a környezetben. Még ha nem is szeretne mindenki testnevelést tanítani a jövőben, mégis jó dolognak tartom, ha ezen a téren is tájékozódunk és naprakészek vagyunk.

Források

  • Berktaş, N. ı., Yanardağ, M., Yılmaz, İ., Aras, Ö., Konukman, F., & Boyacı, A. (2011). The effects of inclusion class programmes on physical fitness for children with mental challenges. Developmental Neurorehabilitation, 14(6), 389–393. DOI: 10.3109117518423.2011.62
  • Filazoğlu-Çokluk, G., Kirimoglu, H., Öz, A. S., & İlhan, E. L. (2015). The Effects of Physical Education and Sports on the Self-Concept of the Children with Mild Mental Disabilities. International Journal of Science Culture and Sport (IntJSCS), 3, 55–72. DOI: 10.14486/IJSCS258
  • Kälbli K. (2019). Szakirodalmi áttekintés a sajátos nevelési igényű tanulók fittségi vizsgálatairól. A NETFIT® sajátos nevelési igényű gyermekekre történő adaptációjának megalapozása. Magyar Diáksport Szövetség, Budapest.
  • Konar, N., & Şanal, A. (2020). Examination of the effects of the physical activity, exercise and sports on the anaerobic and coordination parameters of the individuals with mild mental disabilities. International Journal of Sport, Exercise & Training Sciences, 6(1), 37–44. DOI:10.18826/useeabd.629717
  • Özer, D., Nalbant, S., Aǧlamıș, E., Baran, F., Kaya Samut, P., Aktop, A., & Hutzler, Y. (2012). Physical education teachers’ attitudes towards children with intellectual disability: the impact of time in service, gender, and previous acquaintance. Journal of Intellectual Disability Research, 57(11), 1001–1013. https://doi.org/10.1111/j.1365-2788.2012.01596.x
  • https://images.app.goo.gl/pH32z3QdCirVvc117
  • https://images.app.goo.gl/GWNNz2B5cgpu8J7s6
  • https://images.app.goo.gl/j3uKB5Tm8CBxpjebA