2021. március 8.: Újra Nemzetközi Nőnap, aminek keretében a valódi nőket, az igazi nőket ünnepeljük. A valódi nőket, akik szoknyát viselnek, szeretnek főzni, hajuk váll alá ér, mert ők az igazi nők, a nőies nők, az ideális nők. De vajon mitől érezzük magunkat nőnek? A magassarkútól, a vörös rúzstól, vagy az anyaságtól? Kinek szól a megjelenés? Másoknak, vagy magamnak? Milyennek kellene lennie a nőnek?

A NŐ az erőnk csapatával minden nőt ünnepeltünk. Az idei nőnap a Fogyatékossággal Élő Nők Napja is volt, aminek keretében felhívták a figyelmet a női lét, a nőiség diverzitására, fókuszba helyezve a fogyatékossággal élő nőtársak helyzetét.

„Nőként is, mint emberként is sokfélék vagyunk, és ez a program is azért van, hogy ennek a szépségét promotáljuk. Amíg olyan kijelentések hangzanak el, hogy ma a valódi nőket ünnepeljük, addig még nagyon sok mindenen kell dolgoznunk.”

– fogalmazott az esemény egyik vendége, Pásztory Dóra.

A nemzetközi nőnap alkalmából rendezett Fogyatékossággal Élő Nők Napjának ötlete Ivicsics Borbála és Kocsis Nikolett együttműködéséből született. Egy workshop feladatának megoldásából, egy fiktív kampányból lett valóság. Bori és Nikol mindketten fogyatékossággal élő nők, ezért lelkesedésüket fokozza személyes érintettségük is. Duójukhoz Menyhárt Barbara csatlakozott, aki karunkon végzett gyógypedagógusként, jelenleg az ELTE Társadalomtudományi Karának mesterszakos hallgatójaként segíti a munkát. TDK munkájában és szakdolgozatában a fogyatékossággal élő nők aktuális hazai helyzetének teljeskörű feltárására törekszik, így a csapatot szakértelmével is támogatja.

A Fogyatékossággal Élő Nők Napja kerekasztal-beszélgetésére rendkívül inspiráló, sokszínű személyiségeket invitáltak vendégként. Jelen volt Pásztory Dóra – kétszeres paralimpiai bajnok úszó, edző, és a WMN újságírója -, Ivanova Daniela – szintén újságíró, blogger, gyermekkora óta az írás és a zene szerelmese -, és egy igazán szerethető páros, Szalay Anna Lilla – a Nem Adom Fel Kávézó munkatársa – és Czakó Gabriella gyógypedagógus.

A jeles napon érdekfeszítő témákat érintettek őszinte, közvetlen beszélgetés útján. Vajon milyen ma fogyatékossággal élő nőnek lenni? Mi az aktuális, hazai helyzet, milyen területen jelentkeznek nehézségek, és mik a lehetőségek? Írásommal a Csapat tanulságos, gondolatébresztő beszélgetését szeretném feleleveníteni, továbbadva ezzel hiánypótló kezdeményezésük üzenetét: együtt NŐ az erőnk. Céljuk, hogy fogyatékossággal élő nőtársaik identitástudatát erősítsék, és a társadalmat érzékenyítsék, tudatosabbá tegyék a téma iránt.

A program azért is volt különleges, mert a beszélgetésen keresztül objektív és szubjektív szempontok is megvilágításra kerültek érintettek és szakértők bevonásával. Nagy hangsúlyt kapott a nőiesség és az önbizalom kérdésköre. „Hol is lakozik a nőiesség és az önbizalom?” – tették fel a kérdést.

Pásztory Dóri az önkép tekintetében a család szerepét hangsúlyozta, és hozzátette: „Nekem nagyon kevés problémám volt az önbizalommal. Sosem gondoltam, hogy ez összefüggésben lenne azzal, hogy hány ujjam van, és a hiányzó alkarban, vagy a bal karomból hiányzó 7 centiben lakozna az önbizalom, és hogy nagyon igazságtalan, hogy ezt nem kaptam meg.”

Dóri Londonban él családjával, onnan küldte pozitív gondolatait a hallgatóságnak. Mindegy, hogy „más adottságokkal élő nőről” beszélünk, vagy sem. Mindenkinek saját döntése, szabadsága, hogy mikor és hogyan éli meg ezeket a női energiákat. A külső, a megjelenés szerepe felülértékelt, a külvilág által kreált képek szorításában könnyű összezavarodni, hiszen hiába a közvetített nőképek, mindannyian mások vagyunk.

A beszélgetést átszőtte a nyitottság igénye. A karrier, munkavállalás kapcsán hallottunk pozitív tapasztalatokat, de kevésbé motiváló élményeiket is megosztották a résztvevők.

„Előfordult egy nagyon kedves eset, ami a mai napig szép emlék, pedig már régebben volt… Valaki felhívott, hogy megkapták az önéletrajzomat, és szeretnének felvenni… és még nem készült el a lift. Emeleten volt az iroda, és ők felajánlották, hogy minden nap felvisznek a lépcsőn, annyira szeretnék, hogy ott dolgozzak. Teljesen meg voltam hatódva.” – mesélte egy kedves emlékét Daniela. Elmondta, hogy nagyon szerencsésnek érzi magát, amiért olyan hivatást talált, ahol nem ütközött falakba, és ki tud teljesedni.

„Azért nekem van egy-két sztorim, amikor furcsán néztek, illetve konkrétan egyszer felvettek egy olyan munkára, aminek a felét tudtam elvégezni, a másik felében segítséget kellett kérnem, hogy mondjuk levegyek egy dossziét a polcról. Én egy férfias szakmát, mérnöki szakmát szerettem volna végezni, és voltam már olyan állásinterjún, ahol láttam, hogy egyszerre kétfelé görbül az interjúztató szeme, hogy mit keresek ott… nőként, meg még fogyatékossággal élőként is.” – idézte fel tapasztalatait Bori, az egyik ötletgazda, aki végzettségét tekintve közlekedésmérnök, jelenleg rendezvényszervezéssel foglalkozik.

Fogyatékossággal élőként a pályaválasztás nehezített lehet, ugyanakkor megfogalmazódott, hogy nagyfokú önismerettel, önreflexióval és reális önképpel talán könnyebb a döntés. Határai, korlátai mindannyiunknak vannak, legyen szó származásról, lakóhelyről, vagy akár jelen esetben fogyatékosságból adódó akadályozottságról.

De mi a helyzet a magánélettel, a párkapcsolattal, a szexualitással? Napjainkban még mindig tabutémának számító témakörökről van szó, nem beszélve a Czakó Gabriella által vizsgált kontextusról. Gabi szakdolgozatában az értelmileg akadályozott személyek véleményére fókuszált. A ‘Bárczin’ töltött egyetemi évei alatt és az önkéntes munkáinak során fogalmazódott meg fő kérdése, hogy vajon a kognitív képességek határozzák-e meg a párkapcsolatról és a szexualitásról való gondolkodást, avagy sem. Gabi arra az eredményre jutott, hogy az erről való gondolkodás sokkal inkább függ élethelyzettől, származástól, neveléstől, mint a kognitív képességektől. Kutatótársa Anna Lilla volt, aki tapasztalati szakértőként segítette őt. Anna Lilla 10 éve párkapcsolatban él, az esküvőt és az összeköltözést tervezik Gáborral. A beszélgetésben természetesen ő is részt vett, sokat mesélt munkájáról, a Gabival való közös kutatásról és szerelméről. „Ő is szeret engem, én is szeretem… amit ő mondott: egy naplementében együtt nézni a naplementét…” – idézte Gábor emlékezetes szavait.

Gabi szakdolgozatának célja, hogy – ahogy ő fogalmazott – „leporolja” ezt a témát. Pályakezdőként hisz abban, hogyha sok hasonló beszélgetés és szakdolgozat lesz a jövőben, akkor talán 10 év múlva nem lesz különös, vagy meghökkentő, hogy egy értelmileg akadályozott személy is él szexuális életet. Az edukáció tekintetében kiemeli a sok előremutató kezdeményezést, ugyanakkor úgy látja, hogy az intellektuális képességzavarban érintettek gyakran kimaradnak, sőt, általánosságban a szülők sem kellően nyitottak a téma iránt.

S ha már párkapcsolat, a fogyatékossággal élő nők gyermekvállalása is szóba került. Menyhárt Barbara egy interjúalanyától idézett:

„A családtervezésben nagyon nehéz a fogyatékossággal élő nők dolga. Én legkritikusabbnak a szülést tartom, ugyanis az orvosok nincsenek felkészülve arra, hogy egy fogyatékossággal élő nő szül. Ráadásul ez a társadalom szemében még felelőtlenség is.”

A NŐ az erőnk csapatának jelentőségét Barbara prezentációjának tartalmával igyekszem alátámasztani. Barbi a fogyatékossággal élő nők helyzetére tudományos aspektusból, statisztikai adatok bemutatásával világított rá.

Fontos tudnunk, hogy a WHO (Egészségügyi Világszervezet) becslése alapján körülbelül 325 millió nőtársunk érintett világszerte, ebből 40 millióan Európában, és több, mint 260 ezren hazánkban. A kezdeményező csapat hiánypótló munkájának értékét emeli, hogy a fogyatékossággal élő nők több védett tulajdonsággal is rendelkeznek, amiket nem lehet különválasztani.

„Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy az úgynevezett védett tulajdonságok, mint amilyen például a fogyatékosság, a nem, a kor vagy az etnikai kisebbséghez tartozás nem elkülönülő kategóriák, és az egyének életében egyszerre is jelen lehetnek. A sokféle “másságok” pedig hatással vannak egymásra, és nem csak összeadódnak, de fel is erősítik egymást, és összekapcsolódásukból minőségileg másmilyen hátrányok származhatnak. Ezt az antidiszkriminációs (valamint feminista) szakirodalom interszekcionalitásnak nevezi.  A fogyatékossággal élő nőket például egyszerre nőiségük és fogyatékosságuk okán is hátrányok érhetik és ezek egymástól aligha elválaszthatóak. Úgy vélem, jelenleg a fogyatékossággal élő személyek érdekképviseletét végző szervezetek és a nőjogi szervezetek is “érzéketlenek” az interszekcionalitás iránt. A fogyatékossággal élő személyek érdekképviseleti szervei mindennapi munkájuk során alig szentelnek dedikált figyelmet a nemi dimenziónak, hasonlóképpen a nőjogi szervezetek nem tudnak kellőképpen szenzitívek lenni az egyéb hátrányok, pl. fogyatékosság iránt.”

-fejtette ki Barbi.

A NŐ az erőnk csapata a jövőben is tervez hasonló programokat, beszélgetéseket. Az érdeklődők, a támogatók száma egyre bővül, így a Fogyatékossággal Élő Nők Napja sikerrel zárult.

„Az eseményre érkezett visszajelzések alapján az emberek leginkább a szakmai előadások felől, a fogyatékossággal élő nők témakörét érintő friss kutatásokról, és szakemberek, illetve tapasztalati szakértők kapcsolata iránt érdeklődnének a jövőben, így ehhez igazodva találgatunk, és igyekszünk minél inkább beszédtémává tenni az ügyet. Szeretnénk felhangosítani azokat a hangokat, amiket a jelenlegi társadalom még csak kezd meghallani.” – írta Nikol, a Csapat egyik alapítója.

A NŐ az erőnk tagjai közösségükbe nem csak nőket, hanem támogató, nyitott szemléletű férfiakat is várnak, mert tudják, hogy a társadalmi egyenlőség csak velük együtt valósulhat meg.

Ha szimpatikusnak találjátok a kezdeményezést, kövessétek és támogassátok a Csapatot, hiszen már tudjuk: együtt NŐ az erőnk!